


A hetedik meccs legnagyobb jelenetei
Összeszedtük a szerdai Rangers?Capitals derbi legszebb vagy legvitatottabb jeleneteit.
Lundqvistnak már az ötödik percben komoly védeni valója akadt, Jay Beagle próbálkozott egy kipattanóval, de a Rangers kapusának eszén nem sikerült túljárni.
A 13. percben aztán már ő is tehetetlen volt, Ovecskin kapott óriási passzt Marcus Johanssontól.
Emberelőnyből egyenlített a Rangers, Mike Green büntetéséből 12 másodperc volt vissza a 27. percben, amikor Kevin Hayes verte be Miller igen jó asszisztját.
A harmadik harmad felénél Brooks Orpik ütközte le nagyon keményen Dan Boyle-t, az eset miatt nem járt kiállítás, holott a védő a jégről felugorva ütközött, amelynek során Boyle fejét is eltalálta. Minden bizonnyal meghallgatás vár a játékosra.
Sűrű meccs volt ez Hayes számára, egyszer fogászként működött közre, saját magának szedte ki a Ward ütője által kilazult fogat.
És akkor itt a mindent eldöntő találat. A bulit Stepan hozza el, Yandle tartja meg és teszi fel a kéken lövőpozícióban várakozó Girardinak, aki elemi erővel lő, Holtby véd ugyan, de a korong épp Stepan elé pattan, a kapusnak pedig már esélye sincs. Az egész lezajlott 4-5 másodperc alatt.