stepan rengers

A Rangers a 7. meccs 72. percében verte ki a Capitalst

 

Az alapszakasz győztese a hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást, Derek Stepan volt a hős. 1-3 után háromszor nyert a New York, így bravúrosan fordított, pedig nem sokan bíztak benne.

Alekszandr Ovecskin, a Capitals gólgyárosa olyan kijelentést tett a mindent eldöntő hetedik találkozó előtt, mint Mark Messier a Devils elleni playoffmérkőzés előtt 1994-ben, garantálta, hogy a csapata győzni fog. Végül nem a fővárosiak kapitányán múlt, hogy csapata elbukta a mérkőzést, hiszen Ovecskin szerezte meg a vezetést az első harmad 13. percében Marcus Johansson csodás passza után. A Washington hiába játszott jobban az első játékrészben, fölényét nem tudta több góllal nyomatékosítani, a Rangers megúszta egy kapott góllal a harmadot. A második húsz percre már egy sokkal jobb hazai csapat jött ki, amit az is jelzett, hogy a Rangers kétszer is gyorsan előnybe került, amiből a másodikat Kevin Hayes használta ki a hetedik percben. A New York fokozta a nyomást az ellenfelén, de akárcsak a Caps az első harmadban, nem tudta gólra váltani a fölényét az etap végéig.

A harmadik harmad minimális washingtoni fölényt hozott, de látszott a csapatokon, hogy első a biztonság, így igazán ordító gólhelyzet nem alakult ki a kapuk előtt. A hosszabbítás első percei egyértelműen a vendégek játékáról szólt, a Capitals több ziccert is elpuskázott és öt az öt ellen is képes volt beszorítani a házigazdát a saját harmadába akár egy percre is. A Rangers fokozatosan jött ki a nyomásból, a kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat. Dan Girardi kék vonalas bombája kijött Holtbyról, éppen Derek Stepan elé, akinek nem volt nehéz dolga az elfekvő kapus felett a vasak közé emelni. Ezzel a Rangers három egymást követő évben is május 13-án győzött hetedik mérkőzésen, mindhárom találkozót 35 védéssel zárta Henrik Lundqvist.

stepan rengers

A számoknál maradva több csúcsot is felállított a Rangers. Először is története során hetedik alkalommal játszott hazai jégen hetedik meccset és továbbra is 100%-os. Az NHL történetében még nem volt példa arra, hogy egy csapat két egymást követő évben 1-3-as állásról jusson tovább, tavaly a Pittsburgh, idén a Washington ellen jött össze ez a bravúr. A Rangers zsinórban tizedik olyan meccsét nyerte meg hazai jégen, amikor a kiesés elkerüléséért játszott, ez szintén NHL-rekord. Azt pedig már ne is említsük, hogy a Rangers tovább javította saját ligarekordját, egymás után 14. olyan meccsét játszotta a playoffban, amelyen csak egy gól volt a különbség. A Rangers kapusa, Henrik Lundqvist zsinórban hatodszor nyerte meg a hetedik meccsét, ilyen sorozatot csak Patrick Roy és Martin Brodeur tud felmutatni. A svéd hálóőrnek egészen elképesztő mérlege van a hetedik meccseken, 6 győzelem, 0,97-es gólátlag és 96%-os védési hatékonyság.

A Capitals oldalán azonban már korántsem lehetnek ilyen boldogok. Barry Trotz és Ovecskin számára továbbra is álom marad a konferenciadöntő, bármilyen hihetetlen, egyiküknek sem sikerült még továbbjutnia pályafutása során a második körből. A tar mester 17 éve, az orosz szélső 11 éve képtelen átlépni a második körön.

A Rangers a konferencia döntőjében a Tampával találkozik, az első mérkőzést szombat este játsszák.

NHL, 2015. május 13.:

NY Rangers?Washington 2-1 (videó)
G.: Hayes, Stepan ill. Ovecskin

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 0-0

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3 2-1
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1 1-4
Döntő
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 0-0

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN