backstrom

Pound a kulcsmeccse előtt ment neki Backströmnek

   

A kanadai ügyvéd, a WADA korábbi elnöke az NHL rájátszásának hetedik meccse előtt vette elő a Capitals első számú centerének több, mint egyéves doppingügyét.

Már több, mint egy éve annak, hogy Svédország olimpiai ezüstöt szerzett, amelyet beárnyékolt Nicklas Backström doppingügye. Mint ismeretes, a kiváló centert a döntőt közvetlenül megelőzően vitték el az öltözőből. Dick Pound, a WADA, vagyis a nemzetközi antidopping ügynökség korábbi elnöke azonban valamiért úgy érezte, itt az ideje, hogy ő is elmondja a véleményét: ?Szeretnék hangot adni a Backström-üggyel kapcsolatos csalódottságomnak. Van egy sportolónk, aki elbukott egy doppingteszten, mégis olimpiai aranyéremmel a nyakában közlekedik. Azt hiszem, nagyon ügyetlenül kezeltük ezt az ügyet.?

backstrom

Pound a WADA elnökségi ülésén mondta el mindezt Montrealban. Nos, az üggyel kapcsolatban több dolog biztosnak látszik. Habár Backström feltehetően valóban doppingolt, az ügy számos részlete, különösen pedig a minta leadása és az eltiltás között eltelt idő hossza továbbra is homályos. Ez ügyben az érintett szereplőknek, így a NOB-nak és a WADA-nak legalább annyi elszámolni valója van, mint a játékosnak. Az is biztos, hogy valóban furcsa, hogy egy doppingvétségen ért játékos utólag mégis megkapja az érmét, erről azonban megint csak legkevésbé a játékos tehet. Az is teljesen bizonyos, Pound nem véletlenül a Rangers?Capitals párharc hetedik meccse előtt mondta el nagyon értékes, ám ezzel együtt semmilyen új elemet nem tartalmazó véleményét, ami által egy újabb sportszerűtlen elemmel sikerült gazdagítani ezt az egyébként sem dicsőséges történetet.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN