foley

Las Vegasban leghamarabb 2017-ben lehet csapat

   

Ezt Bill Foley, a klub milliárdos tulajdonosa jelentette be. A bérletek értékesítése tovább tart, az érdeklődés a beszámolók szerint óriási.

A 70 éves Foley szerdán találkozott a médiával és 50 kiválasztott szurkolóval, az eseményről a Las Vegas Sun számolt be. Foley elmondása szerint eredetileg tízezer bérlet értékesítését tűzték ki célul, jelenleg 11 500 eladott bérletnél tartanak, ezen felül értékesítettek 735 exkluzív ülőhelyet is, további ezer helyre pedig határozott ígéretük van céges vásárlóktól. Összesen 13 ezernél is több bérletet adtak el három hónap leforgása alatt. Ezek egész éves bérletek, a féléves és negyedéves bérletek árusítása még csak ezt követően kezdődik, amelyek feltehetően újabb nagy lökést adnak majd az értékesítésnek. Foley ugyanakkor elismerte, minden a ligától függ. Reális célként a 2017/18-as szezonban történő indulást fogalmazta meg, 2016-ra még nem lesznek készen.

Beszélt arról is milyen csapatot szeretne: “Nem nyugdíjas csapatunk lesz. Fiatal, agresszív játékosokat fogunk szerződtetni és fiatal, agresszív edzőket. Nem korombeli edző ül majd a kispadon. Legjobb lenne egy negyvenéves szakvezetőt találni. Olyan szakembereket fogunk idehozni, akik jelenleg még csak másodhegedűsek és nálunk teljesedhetnek ki.” Foley bizakodó, utánpótlást is akarnak teremteni a városban, növelve a projekt fenntarthatóságát, 20-25 évre terveznek. Az NHL következő igazgatósági ülése éppen Las Vegasban lesz, de Foley elmondása szerint őt még nem hívták meg és nem is hiszi, hogy meg fogják: “Ha meghívnak, természetesen elmegyek, de nem hiszem, hogy meg fognak hívni”.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN