Vannak bajok Szlovákiában

 

Három extraligás csapat is komoly bajban van. Pöstyénben, Szakolcán és Turócszentmártonban még bele sem kezdtek a felkészülésbe a következő idényre.

A Skalica mélyrepülése könnyen lehet, hogy az utolsó szakaszához érkezett. Zigmund Pálffy korábbi csapata komoly anyagi gondokkal küszködik. A hónap elején a klub vezetői úgy nyilatkoztak, egyelőre nincs meg az Extraliga folytatásához szükséges összeg, és nem tudják megmondani, hol fognak indulni szeptembertől. A lehetőségek között ott van az Extraliga, valamint a jóval olcsóbb 1. Liga és a 2. Liga is. A korábbi ígéretek alapján a döntésnek e hó végéig kell megszületnie.

A korábban az EBEL-lel is kacérkodó Piestany legnagyobb gondja a pálya állapota. A hűtőrendszer a végét járja, még egy szezont nem bírna ki. A csarnok tulajdonosa, Pöstyén városa 120 ezer eurós gyorssegélyt meg is szavazott a klubnak, amelyik most pánikszerűen próbál valakit találni, aki augusztusra elkészülne a rekonstrukcióval. Bár vannak játékosok, akikkel szóban megállapodtak, aláírt szerződése senkinek nincs a klubbal, mivel a pöstyéni vezetők nem akarják megkockáztatni azt, hogy esetleg nem készül el a csarnok felújítása és emiatt nem lesz hol játszaniuk. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a szlovák szövetség már bejelentette, az ifik vb utáni legnagyobb tornáját, az Ivan Hlinka-emléktornát Pöstyén helyett más helyszínen fogják lebonyolítani ezen a nyáron.

Turócszentmártonban is a pénz fogyott el. A Martin több, mint 200 ezer euró tartozást halmozott fel a játékosok, edzők felé. Állítólag egy új szponzor jelentkezett, aki félmillió eurót tolna bele a csapatba, de még nem sokan látták őt. Martin Kalnicky klubvezető jelezte, hajlandó átadni a helyét, ha az új szponzorok be tudják bizonyítani, hogy képesek eltüntetni az adósságot. Jelenleg mindkét vezető a sajtóban harcol egymással, a játékosok és az edzők a hírek szerint marasztalnák az eddigi klubvezetőt.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN