Kovacs Csaba MJSZ 2

Kovács Csaba az MJSZ új elnöke

   

Az eddigi szakmai alelnököt választották meg elnöknek a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) keddi rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén, melyen az új első ember jelezte, csak ideiglenesen vállalja el a feladatot. Update: Elsősorban a jogfolytonosság miatt vállalta.

“Az ülésen elhangzott, hogy a május 19-én lemondott Németh Miklós helyére nem talált minden szempontból megfelelő jelöltet a jelölő bizottság, ezért esett a választás az Újpesti Dózsa korábbi 217-szeres válogatottjára ? áll az MTI rövidhírében. ? A 70 igen és 6 nem szavazatot kapott Kovács Csaba a küldöttgyűlésen jelezte, hogy csak ideiglenes jelleggel vállalja el a feladatot, és egyúttal lemondott az alelnöki pozícióról. Hozzátette: minél hamarabb szeretné szakmai alelnökként folytatni a munkáját, amelyet már 13 éve végez.

Az MJSZ várhatóan szeptemberben, egy újabb rendkívüli közgyűlésen választja meg azt az elnököt, aki hosszú távon is betölti majd a posztot.”

Kovacs Csaba MJSZ 2

Fotó: Mudra László (MJSZ)

MTI update:
“Az ülésen elhangzott, hogy a május 19-én lemondott Németh Miklós helyére nem talált minden szempontból megfelelő jelöltet a jelölő bizottság, ezért esett a választás az Újpesti Dózsa korábbi 217-szeres válogatottjára.

A 70 igen és 6 nem szavazatot kapott Kovács Csaba a küldöttgyűlésen jelezte, hogy csak ideiglenes jelleggel vállalja el a feladatot, és egyúttal lemondott az alelnöki pozícióról. Hozzátette: minél hamarabb szeretné szakmai alelnökként folytatni a munkáját, amelyet már 13 éve végez.

“Elsősorban azért vállaltam el ideiglenesen az elnökséget, hogy a szövetség jogfolytonossága meglegyen. A legfontosabb feladat most megtalálnunk a végleges elnököt, arra kell koncentrálnunk, hogy ez minél hamarabb és a legjobb tudásunk szerint történjen meg” – mondta az MTI-nek Kovács Csaba, aki hozzáfűzte: a szövetség gazdálkodása a korábbi közgyűlésen elhangzottak szerint teljesen rendben van, megfelelő tartalékkal rendelkezik, így senkinek sem kell aggódnia amiatt, hogy a bármilyen anyagi gondja lenne a közeljövőben.

Az elnök ugyanakkor komoly feladatnak nevezte a megfelelő TAO-pénz összegyűjtését a következő évi költségvetés számára.

A megüresedett szakmai alelnöki posztra Kolbenheyer Zsuzsanna elnökségi tagot választották meg, ő szintén csak átmenetileg ? Kovács Csaba elnöksége alatt ? tölti majd be a pozíciót.

Az MJSZ várhatóan szeptemberben, egy újabb rendkívüli közgyűlésen választja meg azt az elnököt, aki hosszú távon is betölti majd a posztot.”

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN