holtby

Holtby nyolcmilliós fizetést akar

 

A kapus igénye és a Washington ajánlata között hatalmas az űr, majdnem hárommillió dollár. Kevés idejük maradt a megállapodásra.

A 25 éves kapus július 1-jén korlátozott szabadügynökké lépett. Mivel a járandóságáról nem tudott megegyezni a klubjával, ezért arbitrációt kért, azaz a bíróság fogja meghatározni a bérét. A meghallgatás július 23-án lesz, ezért a feleknek igyekezniük kell a megegyezéssel. A Capitals tisztában van a kapus képességeivel, ezért 5,1 millió dolláros ajánlatot nyújtott be. Ez már önmagában szép összeg, pláne ha azt is figyelembe vesszük, hogy a fővárosiak majdnem megháromszorozták kapusuk fizetését, Holtby ugyanis az elmúlt két szezonban átlagban 1,85 milliót kapott kézhez.

Holtby azonban nem érte be ezzel és alaposan túlárazta magát, a döntőbíróság felé évi nyolcmilliós igényt nyújtott be. Mit is jelentene ez? Első körben azt, hogy liga második legjobban fizetett kapusa lenne az évi 8,5 milliót kereső Henrik Lundqvist mögött, és az NHL összes játékosát figyelembe véve éppen csak kiszorulna a top 10-ből. Ugyanannyit kapna kézhez, mint a 12. helyen álló Phil Kessel. Ennyit viszont nem ér. A liga legjobban fizetett kapusát már említettük, mögötte a franchise-hálóőrök 5-7 milliót kapnak. A bostoni Tuukka Rask Vezina-díjjal és Stanley Kupával kap 7-et. A kétszeres bajnok Quick 5,8 milliót, az idén minden kategóriában legjobbnak bizonyuló Price 6,5 milliót, míg az idén harmadik elsőségét szerző chicagói Crawford 6 milliót visz haza.

Holtby idén pazar alapszakaszt futott, a lejátszott mérkőzések (73) , a győzelmek (42) és a hibátlan meccsek (9) tekintetében beállította a csapatrekordot így a érthető, hogy Brian MacLellan menedzser és Barry Trotz mester ragaszkodna a kapushoz.  Ha még tovább a számoknál maradunk akkor látható, hogy az összes kapus közül Holtby az ötödik helyen áll az 5 az 5 elleni játékperceket tekintve és 10. az 5 az 5 elleni védett lövések számában hatvan percre vetítve. De a mérleg másik oldalán ott van a playoff ahol hiába teljesített még jobban a kapus a Washington 3-1-es vezetésről képes volt kiesni a Rangers ellenében.

A bíróság a tárgyalás után 48 órával hoz döntést, addig kell izgulnia a játékosnak , a vezetőségnek és a szurkolóknak.

holtby

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN