lou

Lamoriello a Toronto új menedzsere

   

A 72 éves szakember 29 szezon után váltott klubot.

Lou Lamoriello 1986-ban lett a New Jersey elnöke, és egy évvel később a csapat menedzsere. Neve egybeforrt a Devils csapatával, ahol ezt a tisztséget egészen 2015. május 4-ig betöltötte, ekkor mondott le a menedzseri posztjáról, megtartva csak az elnöki címet a nagyoknál és a farmcsapatnál, az Albany Devils együttesénél. Majdnem 30 éves regnálása a leghosszabb menedzseri státusz az egész NHL történetében. Mindezek után bombaként robbant a hír, hogy Lamoriello csütörtökön elfogadta Brendan Shanahan ajánlatát és ezzel a Maple Leafs történetének 16. GM-je lett. Torontóban tehet véresen komolyan veszik az újjáépítést, a legjobb edzőnek tartott Mike Babcock után megegyeztek a liga egyik legkiválóbb szakemberével.

Érdemes kitekinteni “Lou” munkásságára, hiszen az egyik legjobb GM a szakmában. Vezetésével a Devils 28 szezon során kilenc alkalommal nyerte meg a csoportját az alapszakaszban. A Devils 21-szer jutott be a rájátszásba, amiből kiemelkedett az 1989 és 2010 közötti időszak, amikor csak egyszer hiányoztak a playoffból. Ötször játszottak döntőt és háromszor hódították el a bajnoki címet, 1995-ben, 2000-ben és 2003-ban. A New Jersey mellett az amerikai válogatottat is irányította, az aranyéremmel zárult 1996-os Világkupán, továbbá az 1998-as Naganóban rendezett ötkarikás játékokon.

Az NHL 2009-ben beválasztotta a Halhatatlanok Csarnokába, majd 2012-ben megkapta ugyanezt a megtiszteltetést, amikor a US Hockey is jelölte a Hall of Fame tagjai közé.

lou

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN