ventura

Pittsburgh-ben hisznek a számokban

   

Megszerezték maguknak az egyik legjobb statisztikai oldal alapítóját.

Többször foglalkoztunk már itt az NHL másodlagos statisztikáival ami túlmutat a gól, gólpassz, pont szentháromságon. Hosszú éveken keresztül lelkes amatőrök készítették ezeket az oldalakat, amelyeknek elfogadottsága mind a mai napig megosztó. Vannak csapatok ahol hisznek benne és évek óta figyelmet fordítanak rá, de vannak olyan helyek is, ahol nem veszik figyelembe. Szerencsére egyre többen vannak az előbbiek ami annak is köszönhető, hogy a tavalyi szezon során az NHL statisztikai oldala is alapos változáson esett át, számtalan extra adat elérhető most már központilag is.

Pittsburgh-ben azonban még tovább mentek és a napokban leszerződtették a stábjukba Sam Venturát, a War-on-Ice.com alapítóját. Az oldal az egyik legjobb a szakmában, kitűnő háttér-információkat és adatokat nyújt, amit látványos grafikákban is meg lehet jeleníteni. Venturáról annyit kell tudni, hogy 27 éves és nemrégiben szerzett Ph.D.-fokozatot statisztikából a neves Carnegie Mellon egyetemen, amely éppen Pittsburgh-ben székel. A közös munkát a szakemberrel maga a Penguins elnöke, John Karmanos sürgette, akinek határozott szándéka volt, hogy egy jól működő elemző csapatot hozzon létre házon belül. Ehhez pedig megtalálta az egyik legjobb embert, aki elérhető a piacon.

Az egyezség után Ventura elmondta, hogy a Pingvinekkel való közös együttműködés nem veszélyezteti a weboldalának a működését. Minden és mindenki marad a helyén, és a war-on-ice pedig továbbra is elérhető lesz a nagyközönség számára. Két dolog sokkal fontosabb számára. Először is, hogy igazi álommunkához juthat, mivel helyi gyerekként hatalmas Pens-szurkoló volt, másodszor Mr. Karmanos segítségével még több időt és energiát fektethet kutatásba és fejlesztésbe.

ventura

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN