AVSOLL

Az Olimpija ismét jön a fehérvári emléktornára

   

A Hala Tivoliban nincs csapat, nincs vezetőedző, nincs jég, de az EBEL-rajtra szokás szerint rendben lesz a Ljubljana.

A siol.net beszámolója szerint sok minden nincs rendben a szlovén EBEL-csapat háza táján, miközben 10 nap múlva kezdik a felkészülést. Ehhez képest még sok játékost igazolniuk, az edzőt szerződtetni, és ami a legfontosabb, jeget is találniuk kell, mert a Tivoli még egy jó ideig nem áll rendelkezésre.

Mint írtuk, eddig három játékost igazoltak, Pem és Hadzic a Jesenicéből érkezett, Ogrizko a Celjéből. 13 játékos van az aktuális listájukon, köztük fiatal reménységek és egy kevés tapasztalt játékos is.

Továbbra is a német Fabian Dahlem vezetőedzővel képzelik el a jövőt, aki néhány nap kivételével ? amikor is megpróbálták megszerezni Tom Barrassót ? élvezi a bizalmat Ljubljanában. Ugyanakkor Dahlemnek május végén kellett volna megérkeznie Szlovéniába, de eddig ezt még nem tette meg. Ennek ellenére folyamatosan egyeztettek vele az igazolásokról, a szlovén játékosokról. Nagyon sok tennivaló volt a csapat körül ? pénzszerzés, igazolások ?, és ezért egyelőre csak szóban állapodtak meg a felek, de Popovic klubelnök szerint augusztus 3-ra ez a kérdés is véglegesen
rendeződik.

A Tivoliban egy darabig még nem lesz jég, és most alternatív edzési lehetőségek után néznek Jesenicében, Bledben vagy Mariborban. Eredendően Mariborban akartak egy hetet edzőtáborozni, de mivel az 11 ezer euróba került volna, amit a jelen helyzetben nem engedhetnek meg maguknak, így erről letettek, most alternatív helyeket és opciókat keresnek. Augusztus 8-tól mindenesetre már Ljubljana másik csarnokában, a Zalogban tudnak edzeni.

A cikk ír az edzőmeccsekről is. Ezek szerint augusztus 15-én a Vienna Capitalst fogadják Bledben, 29-én a Jesenicével találkoznak. A hagyományoknak megfelelően ismét eljönnek Székesfehérvárra az Ifjabb Ocskay Gábor-emléktornára az EBEL-rajt előtti utolsó hétvégén, és van lekötött meccsük a Grazcal is. A Bolzanóval pedig előkészítés alatt áll egy páros meccs.

AVSOLL

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN