Galló Vilmos két góllal kezdte a szezont

 

Komoly nyári alapozás után a svéd junior Superelitben szereplő Linköping lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Örebro ellen. A magyar csatár két találattal vette ki részét a 3-0-s győzelemből.

Gallóék egy hete vannak jégen az új vezetőedző, Johan Akerman irányítása alatt, aki hátvédként svéd válogatottságig vitte. Az idegenbeli mérkőzésen végig kezdeményezőbbek voltak, és bár az első harmadban ez gólokban még nem mutatkozott meg, a második harmadtól már sikerült megtalálni az utat a kapuba.

Külön öröm, hogy a magyar junior-válogatott csatára, aki egy nappal korábban, július 31-én ünnepelte 19. születésnapját, kétszer is betalált, mindkétszer ő maga szerzett korongot. Az edző elégedetten nyilatkozott a mérkőzés végén, az elszántságot és a megfelelő hozzáállást emelve ki a siker kulcsaként.

A csapat jövő héten Finnországba utazik, ahol augusztus 7?9. között három finn első ligás juniorcsapattal mérkőznek meg. A bajnokság szeptember 11-én kezdődik, a Linköping hazai pályán fogadja a Södertaljét.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN