Duclair-tripla az Anaheimnek

   

Meglepetésre az Arizona ezzel továbbra is hibátlan. Neuvirth egymás után másodszor húzta le a rolót, Karlsson négy gólpasszt adott.

Anthony Duclair és a Mike Smith szállította a győzelmet az Arizona számára Anaheimben. A Coyotes szélsője pályafutása első tripláját jegyezte, míg a kapuban Smith 36 védéssel 28. alkalommal nem kapott gólt. Az előszezonban nyeretlen Arizona ezzel a sikerrel három meccs után hat ponttal áll.

10 gólt és 7-3-as vendéggyőzelmet hozott a Columbus?Ottawa találkozó. A mérkőzés feléig nem volt benne, hogy a Senators ilyen fölényes győzelemmel távozik Ohióból, hiszen a Jackets háromszor is vezetett, a vendégek pedig háromszor egalizáltak. 3-3 után azonban az Ottawa állva hagyta ellenfelét és magabiztos győzelmet aratott Erik Karlsson vezetésével, aki pályafutása során először adott négy gólpasszt. A Columbus története során először négy vereséggel kezdte a szezont.

Michal Neuvirth egymás után második meccsén nem kapott gólt, ez pedig azt jelenti, hogy a Florida után a bajnok Chicagót is lenullázta. A Flyers cseh hálóőre 30 lövést hárított a 3-0-ra végződött mérkőzésen. A Blackhawks 19 éve nem nyert alapszakasz-mérkőzést a Philadelphia otthonában.

A Boston a második harmad közepéig öt gólt ütött Denverben, így könnyedén győzött a Colorado otthonában 6-2-re, és ezzel megszerezte első győzelmét a szezonban. A Bruins húzóemberének Jimmy Hayes bizonyult, aki a féltucat találatból négy ponttal, közte három gólpasszal vette ki a részét. A vendégeknél Tyler Randell élete első mérkőzésén győztes gólt szerzett.

NHL, 2015. október 14.:

Columbus?Ottawa 3-7 (videó)
G.: Saad, Jenner, Dubinsky ill. Methot, Michálek, Turris, Zibanejad, Pageau, Huffman, Ryan

Philadelphia?Chicago 3-0 (videó)
G.: Gagner, Giroux, Read ill. ?

Colorado?Boston 2-6 (videó)
G.: Landeskog, Mitchell ill. Miller, Hayes, Randell, Kelly, Spooner, Krejci

Anaheim?Arizona 0-4 (videó)
G.: ? ill. Duclair (3), Domi

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN