

Nem sikerült Tortorella bemutatkozása
A Columbus a nyolcadik meccsét is elvesztette. Ovecskin tarthatatlan, Nash mérföldkőhöz érkezett.
A Columbus nyolcadik meccsén is kikapott és három vereségre került a New York Rangers negatív csúcsától, amely az 1943/44-es szezonból datálódik. A Jackets Minnesotában bukott el és az egyetlen jó hír a csapat szurkolóinak, hogy az új mester, Tortorella vezetésével először a szezonban minimális különbséggel szenvedtek vereséget. A Wild győztes találatát 2-2-es állásnál Thomas Vanek szerezte emberelőnyből.
A Dallas háromgólos különbséggel simán győzött a Pittsburgh otthonában és egymás után ötödik sikerét könyvelhette el. A Stars kapujában Niemi 33 lövést fogott, a hátvéd John Klingberg gólpasszt adott és győztes gólt szerzett. Az 50% alatt álló Pittsburgh csak annak örülhet, hogy közel egy év után visszatért a csapatba Pascal Dupuis.
A harmadik harmadban döntötte el a Rangers az Arizona elleni meccset a Gardenben. A záró húsz percben a New York háromszor vette be a Coyotes kapuját, amelyből az utolsót Rick Nash szerezte, akinek ez volt pályafutása 700. pontja. A szezont három győzelemmel kezdő Arizona egymás után negyedszer kapott ki.
Lee Stempniak volt a New Jersey hőse a az Ottawa ellen megnyert mérkőzésen. A Devils kétgólos hátránnyal vágott neki az utolsó hat percnek, de először Adam Henrique szépített, majd fél perccel a befejezés előtt Stempniak harcolta ki a hosszabbítást. Az extra játékidő nem hozott gólt, így jöhettek a szétlövések, ahol a negyedik körben a már említett Stempniak gólja döntött a New Jersey javára.
A Nashville könnyedén lépett át az Anaheimen és hetedik meccsén a hatodik győzelmét szerezte. Ryan Ellis és Colin Wilson egyaránt góllal és gólpasszal zárt a kapuban Pekka Rinne 27 lövést fogott. A Ducks az újabb vereséggel folytatta a mélyrepülést, továbbra is egy győzelemmel állnak öt vereség mellett.
Patrick Kane és Brent Seabrook vezetésével tartotta otthon a pontokat a Chicago a Florida ellenében. Mindkét játékos két gólpasszal és egy-egy emberelőnyös találattal zárta az estét. A Panthersben Jaromír Jágr ismét eredményes volt és ezzel négy gólra megközelítette az örökranglista negyedik helyén álló Marcel Dionne-t, aki 731 találatig jutott.
A Washington idén mindössze egy mérkőzést bukott el, amikor Alekszandr Ovecskin nem játszott. Az orosz szélsővel ellenben ötből öt győzelem a mérlege, miután a Capitals Vancouverben is nyerni tudott. A fővárosiak a záró harmadban először egyenlítettek majd Ovecskin bombagóljával öt perccel a befejezés előtt a győzelmet is megszerezték.
Jeff Carter vezetésével hozta simán hozta a kaliforniai rangadót a Los Angeles a San Jose ellen. A Sharks csarnokában rendezett találkozón a center csapata mind a négy találatából kivette a részét két-két gól és gólpassz formájában. A Kingsben első gólját és egyben első győztes találatát szerezte a nyáron a Bostonból érkezett Milan Lucic.
NHL, 2015. október 22.:
NY Rangers?Arizona 4-1 (videó)
G.: Kreider, Hayes, Yandle, Nash ill. Dahlbeck
Pittsburgh?Dallas 1-4 (videó)
G.: Bonino ill. Oduya, Klingberg, Spezza, Janmark
Ottawa?New Jersey 4-5 (videó)
G.: Zibanejad, Smith, Hoffman, Neil ill. Zajac, Tootoo, Henrique, Stempniak
Nashville?Anaheim 5-1 (videó)
G.: Nyström, Ellis, Ribeiro, Ekholm, Wilson il. Sekac
Minnesota?Columbus 3-2 (videó)
G.: Parisé, Niederreiter, Vanek ill. Wennberg, Dubinsky
Chicago?Florida 3-2 (videó)
G.: Anyiszimov, Seabrook, Kane ill. Trocheck, Jágr
Vancouver?Washington 2-3 (videó)
G.: Vrbata, H. Sedin ill. Chimera, Beagle, Ovecskin
San José?Los Angeles 1-4 (videó)
G.: Ward ill. Carter (2), Toffoli, Lucic
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy