

Sebők Balázs pontot szerzett a finn élvonalban
A finn élvonal egygólos meccsén adott asszisztot a magyar válogatott csatára. Galló ismét rangadón jutott fontos szerephez, nyertek is. Hári ismét asszisztos volt, bár idegenben kikaptak minimális különbséggel. Vas Márton szintén gólpasszt jegyzett, de vereséget szenvedtek, míg Seveláék nyertek.
A KalPa a Lukkóhoz látogatott a finn első osztályban. A mérkőzés első és egyetlen gólja a 45. percben született, ezt pedig a vendégek szerezték Sebők zseniális fonák asszisztjának köszönhetően. Ezzel a góllal nyert 1-0-ra a KalPa. Sebők Balázsék 9. helyen állnak a tabellán. A gólösszefoglaló ezen a linken nézhető meg, 1:55 környékén kezdődik az akció.
Galló Vilmosék az első helyezett Frölunda után a negyedik helyen álló Farjestadot fogadták a svéd élvonalban. Az első két harmadot uralta a Linköping, két emberelőnyből szerzett góljával hamar vezetést szerzett, amit a 45. percig meg is tartott. Ekkor azonban egyenlítettek a vendégek, ami után következett a hosszabbítás, melyet a Linköping oldott meg jobban, így 4-3-as győzelemmel övék lett a pluszpont. Gallót a negyedik sorban nevezték, 8 és fél percet játszott, ami tekintélyes jégidő, főleg egy ennyire kiélezett mérkőzésen. A Linköping 2. helyen áll a tabellán.
A BIK Karlskoga otthonában kapott ki Hári János csapata, a Leksand a svéd másodosztályban. A vendégek kétszer szereztek vezetést, a hazaiak kétszer egyenlítettek. A harmadik játékrészben a Karlskoga szerzett vezetést és a Leksand egyenlített. És bár innen már csak három perc választotta el a csapatokat a döntetlentől, mégis vezetést szereztek a hazaiak, amit egy üres kapus góllal tettek egyértelművé. 5-3-as vereségével a Leksand 12. helyen áll a bajnokságban. Hári János a vereség ellenére azért egy gólpasszt adott, amivel harmadik helyen áll az Allsvenskan kanadai tabelláján.
Két harmadot döntetlennel hozott le a Fassa a Vipiteno ellen idegenben, ám a középső húsz perc valódi rémálom lehetett, három gólt ütöttek a hazaiak, így végül 6-3-ra nyertek. Vas Márton egy gólpasszt adott, a Fassa Falcons ötödik helyen áll a jelentősen kettészakadt mezőnyben.
Három vereség után nyert a Skalica. A kapuban ezúttal nem Sevela, hanem Romacík kezdett, aki kiválósan helyt is állt a posztján, hiszen 95% fölött védett. Ennek ellenére a 48. percben lecserélték, és a magyar állampolgársággal is rendelkező szlovák kapus állt be a helyére. A hátralévő időben Sevela hibátlanul védett, 13 perc alatt 8 lövést hárított. A Skalica 3-1-re nyert, a Skalica messze lemaradva az utolsó a szlovák extraligában.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 3. | 6 | 1 | 1 | 2 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 6 | 0 | 2 | 2 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 2. | 7 | 0 | 0 | 0 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 0 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 12. | 16 | 5 | 12 | 17 |
Láday Tamás | Medicine Hat Tigers | WHL | 9. | 9 | 0 | 1 | 1 |
Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 12. | 5 | 0 | 2 | 2 |
Briancon | Kupa és Ligakupa | 7 | 1 | 1 | 2 | ||
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 9. | 13 | 2 | 1 | 3 |
Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 12 | 41 | 344 | 89,4 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 13. | 5 | 1 | 0 | 1 |
Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 2. | 5 | 1 | 3 | 4 |
Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 5. | 11 | 1 | 5 | 6 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela
esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési
hatékonyságot, százalékban kifejezve.