


Magosi Bálint meglőtte első gólját a Ligue Magnusben
Sebők Balázs két asszisztot szerzett, Galló Vilmos nyolc percet játszott a svéd elitben, Erdély Csanádék idegenben nyertek, akárcsak a Feldkirch. Vas Mártonék kikaptak Asiagóban, Hári nélkül a Leksand, Vas János nélkül a Slavia szenvedett vereséget.
A finn első osztályban a KalPa a HIFK csapatát fogadta, amely az élvonalba tartozik. A meccs a klub ikonja, Sami Kapanen mezének visszavonultatásával kezdődött. Patrick Davis, a hazaiak amerikai légiósa 27 perc alatt két gólt szerzett, mindkétszer Sebők Balázs volt az előkészítő, második alkalommal ő szerzett korongot a támadóharmadban. Az 53. percben már 3-0-ra vezetett a KalPa, ettől azonban a vendégek felébredtek, egy percen belül szerzett két góllal hamar minimálisra csökkentették a különbséget. A 4-2-es végeredmény az utolsó percben, üres kapura elért találattal állt be.Sebők sorozatban második meccsén szerzett pontot, ezúttal ráadásul kettőt is, a KalPa sorozatban negyedik győzelmét aratta és feljött a 8. helyre a tabellán. A meccs góljai erre a linkre kattintva nézhetők meg.
A francia élvonalban a Briancon Strasbourgba látogatott. A hazaiak jól kezdték a bajnokságot, 5 forduló után dobogós helyen álltak. Onnan éppen a Briancon taszította le őket. Góltalan első harmadot követően a Briancon emberhátrányban szerzett vezetést a 25. percben. A kiegészülést követően érkezett Magosi Bálint és kettőre növelte a különbséget. A Strasbourg nem adta meg magát, a harmadik játékrész elejére ledolgozta hátrányát, de a Briancon nem adott sok esélyt a hazai reményeknek, egy percen belül visszavették a vezetést. Mivel több gól már nem született, 3-2-re nyert a Briancon. A magyar válogatott csatárának ez volt az első gólja a francia első osztályban, hat meccsen három pontot gyűjtött. A Briancon 10. helyen áll a bajnokságban.
Galló Vilmos újabb komoly mérkőzésen van túl, a svéd elitligában a Linköping az élvonalba tartozó Örebróhoz látogatott. Hiába domináltak egész meccsen a vendégek, a 26. percben már 2-0-ra vezettek a hazaiak, a Linköping még a meccs fele előtt egyre csökkentette a hátrányt, azonban ez nem tartott sokáig, egy perccel később ismét kettő volt közte. A meccset eldöntő gólt Libor Hudacek szerezte a 46. percben, míg a kapuban a tesó 28 lövésből 25-öt fogott. A vége 5-3 lett, Galló közel nyolc perc jégidőt kapott. A Linköping 4. helyen áll az SHL-ben.
Vas Márton csapata, a Fassa Falcons 5-1-es vereséget szenvedett az Asiago otthonában. A hazaiak a meccs feléig négy gólt ütöttek a Fassának, el is döntve a mérkőzést. A második harmad második felében volt még egy gólváltás, a harmadik játékrész pedig lement gól nélkül. Vas Márton pontot nem szerzett, a Fassa hatodik a Serie A-ban.
Erdély Csanádék idegenben nyertek a USHL-ben. Az ellenfél a Cedar Rapids volt. Bár a Stampede az első harmadban kétgólos előnyre tett szert, a Rapids nem hagyta magát, negyedórával a vége előtt 3-2-re zárkózott. Egyenlíteni azonban már nem sikerült, sőt, az utolsó percben egy üreskapus góllal alakult ki a 2-4-es végeredmény. Erdély pontot nem szerzett, +1-gyel zárt, a Stampede negyedik helyen áll a nyugati konferenciában.
Fekete Dánielék a Kitzbühelhez látogattak az INL-ben. A hazaiak két előnyös góljára két egyenlő létszám mellett elért találattal válaszolt a Feldkirch, majd fordult a kocka, és a vendégek is bevertek két előnyt, közte egy kettőst. A harmadik harmadra 4-2-vel fordultak a csapatok és bár a hazaiak egy gólt még tudtak lőni, a Feldkirch 4-3-ra győzött. Fekete pontot nem szerzett, a Feldkirch fölényesen vezeti a tabellát.
Hári János nélkül 2-1-re kikapott a Leksands a svéd másodosztályban és továbbra is 12. a tabellán. A Slavia Praha Vas Jánost nélkülözte a legnagyobb rivális, Ceske Budejovice elleni rangadón, amely szintén nem sikerült, 4-2-re nyertek a vendégek. A Slavia visszacsúszott a harmadik helyre.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 4. | 8 | 1 | 1 | 2 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 7 | 0 | 2 | 2 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 2. | 7 | 0 | 0 | 0 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 0 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 12. | 16 | 5 | 12 | 17 |
Láday Tamás | Medicine Hat Tigers | WHL | 9. | 9 | 0 | 1 | 1 |
Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 10. | 6 | 1 | 2 | 3 |
Briancon | Kupa és Ligakupa | 7 | 1 | 1 | 2 | ||
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 8. | 14 | 2 | 3 | 4 |
Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 12 | 41 | 344 | 89,4 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 14. | 6 | 1 | 0 | 1 |
Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 3. | 5 | 1 | 3 | 4 |
Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 6. | 12 | 1 | 5 | 6 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela
esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési
hatékonyságot, százalékban kifejezve.