

Megvan a Columbus első sikere
Így nincs már nyeretlen csapat az NHL-ben. A Montreal kilenc sikernél jár, Bödker és Ward triplázott, a Chicago nyerte a tavalyi döntő visszavágóját.
A Columbus fordulatos mérkőzésen legyőzte a Coloradót és megszerezte az első győzelmét. A denveri mérkőzésen az Avs ragadta meg a vezetést, ám Boone Jenner duplájával még a harmad vége előtt fordítottak a vendégek. A második etap a hazaiaké volt, akik két gólt ütöttek és előnnyel várhatták az utolsó felvonást. Az utolsó harmad azonban ismét a Columbusé volt, három perc alatt ütött két góllal fordított és első sikerét ünnepelhette.
Mikkel Bödker triplájának és Anders Lindback 35 védésének köszönhetően győzött a Coyotes az Ottawa otthonában. A dán balszélsőnek ez volt karrierje harmadik triplája. Az Arizontában megszakadt Antoine Vermette nagy sorozata, aki zsinórban lejátszott 482 mérkőzés után nem lépett jégre.
Az Islanders győzni tudott a Blues otthonában és 11 év után távozott ismét pontokkal St. Louisból. A New York sikere nem jött könnyen több mint tíz év után, hiszen a hazaiak a záró harmadban kétgólos hátrányt dolgoztak le. A döntés így a hosszabbításra maradt, ahol a befejezés előtt egy perccel Mihail Grabovszkij gólja döntött a vendégek javára.
A hazai jégen eddig hibátlan Nashville hosszabbítás után meglepetésre kikapott a Pittsburghtől. A rendes játékidő 1-1-es eredményt hozott, így jöhetett a ráadás, amely mindössze 41. másodpercig tartott, Phil Kessel góljáig.
Henrik Lundqvistnak köszönhetően mentet pontot a Rangers Philadelphiában. A svéd hálóőr összesen 46 lövést fogott, ebből 18-at a harmadik játékrészben és még ötöt a ráadásban. A szétlövések során azonban már ő sem tudta megállítani a Flyerst, amely Sam Gagner és Claude Giroux találataival bezsebelte az extra pontot.
A Minnesota lenullázta az Anaheimet, ahol egyre forróbb a kispad Bruce Boudreau alatt. A hazaiak kapujában Devan Dubnyknak nem kellett megszakadnia a shutoutért, mindössze 15 lövést hárított a mérkőzésen. A Wild és a Ducks éppen ellenkező produkciót nyújt a szezonban, előbbi a hetedik meccsén az ötödik győzelmét szerezte, utóbbi a hetedik meccsén az ötödik vereségét gyűjtötte be.
A New Jersey győzni tudott a Buffalo otthonában és ezzel egymás után negyedik győzelmét szerezte. A Devils Adam Henrique és Mike Cammalleri remek játékának köszönheti a sikert, előbbi duplázott és egy gólpasszt adott, utóbbi éppen fordítva. A Sabres kapujában Linus Ullmark élete első NHL-mérkőzésén védett.
A Toronto 52 lövést küldött a Canadiens kapujára, de így sem tudta megállítani a Montrealt, amely kilencedik mérkőzését is megnyerte és egy sikerre került az NHL-rekordtól. A Habs újabb sikerét a Max Pacioretty, PK Subban és és a bombaformában védő Carey Price szállította. A hátvéd és a szélső egy-egy gólt és gólpasszt tett a közösbe, a tavalyi év legjobb játékosa 49 lövést fogott.
A Florida hiába került hátrányba már a második percben Dallasban, végül sima 6-2-es győzelemmel távozott Texasból. A Panthers Jaromír Jágr és Nick Bjugstad vezetésével négy góllal válaszolt és meg sem állt hat találatig. A Stars kapuspárosa a Niemi, Lehtonen kettős mindössze 80%-kal védett.
A tavalyi finálé óta először találkozott egymással a Chicago és a Tampa, ahol egyetlen gól döntött a hosszabbításban. Akárcsak tavasszal, most is a bajnok Hawks bizonyult jobbnak, köszönhetően Corey Crawfordnak, aki 21 védéssel shutoutot ért el. A találkozó egyetlen gólját Toews ütötte a ráadás 17. másodpercében.
Kétgólos hátrányt ledolgozva győzött a Red Wings a Vancouver otthonában. A Canucks hiába vezetett 2-0-ra 45 percig, a Detroit két és fél perc alatt egalizált és kiharcolta a ráadást. 2-2 után jöhetett a hirtelen halál, amelyet Gustav Nyquist zárt le 70 másodperccel a dudaszó előtt.
Három vereség után győzött ismét a San Jose, amely Joel Ward triplájának köszönhetően a Carolinát verte magabiztosan. A Sharks szélsője nemcsak pályafutása második mesterhármasának örülhetett, hanem annak is, hogy első góljával megszerezte a 100. találatát az NHL-ben. A Hurricanes nyolc idei meccséből a hatodikat bukta el.
NHL, 2015. október 24.:
Minnesota?Anaheim 3-0 (videó)
G.: Dumba, Vanek, Carter ill. ?
Buffalo?New Jersey 3-4 (videó)
G.: Ennis, O’Reilly, Eichel ill. Henrique (2), Cammalleri, Schlemko
Montreal?Toronto 5-3 (videó)
G.: Subban, Eller, Desharnais, Pacioretty, Gallagher ill. Komarov, van Riemsdyk, Rielly
Ottawa?Arizona 1-4 (videó)
G.: Ceci ill. Bödker (3), Richardson
Philadelphia?NY Rangers 3-2 (videó)
G.: Streit, Laughton ill. Miller, Brassard
St. Louis?NY Islanders 2-3 (videó)
G.: Parayko, Steen ill. Okposo, Tavares, Grabovszkij
Nashville?Pittsburgh 1-2 (videó)
G.: Neal ill. Kunitz, Kessel
Dallas?Florida 2-6 (videó)
G.: Benn (2) ill. Jágr, Bjugstad, Ekblad, Bolland, Smith, Howden
Chicago?Tampa Bay 1-0 (videó)
G.: Toews ill. ?
Colorado?Columbus 3-4 (videó)
G.: Skille, Iginla, MacKinnon ill. Jenner (2), Murray, Dubinsky
Vancouver?Detroit 2-3 (videó)
G.: Tanev, Sutter ill. Pulkkinn, Tatar, Nyquist
San José?Carolina 5-2 (videó)
G.: Ward (3), Pavelski, Wingels ill. Faulk, Nash
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy