Jaca-11133728_803351776448379_2727693862243790336_n

Szerény, alázatos és elszánt csapat vár a Miskolcra

 

A spanyol bajnok tanulni érkezett, és méltóképpen képviselni a klubot, a várost és környékét. A Miskolcnak kötelező a győzelem, de egyáltalán nem lesz egyszerű kivívni azt.

A Kontinentális Kupa miskolci csoportjának Benjáminja kétségtelenül a spanyol bajnokcsapat Club Hielo Jaca. A négy résztvevő nemzet közül egyértelműen Spanyolországban számít a legjelentéktelenebb sportágnak a jégkorong, amely ennek megfelelően csak kiemelkedő alkalmakkor kap komolyabb figyelmet az országos médiában. Az egyik ilyen alkalom éppen a Jaca Kontinentális Kupa-szereplése, amely a csapat Miskolcra indulása előtt a Marca című országos sportnapilapban is egy hosszabb cikket érdemelt ki.

Jaca

Nem minden tanulság nélküli, amit ott olvashatunk, hasonlót többször átéltünk mi, magyar hokiszurkolók is egy másik szinten. “A földön járunk, és tudjuk, hogy a célunk csak a tanulás lehet, és az, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el” – nyilatkozta Guillermo Betrán csapatkapitány. “Úgy fogunk küzdeni, ahogy csak bírunk, ki tudja, talán képesek leszünk egy meglepetésre”- tette hozzá a 19 éves Pablo Pantoja. “Nem vakációra megyünk, hanem azért, hogy játsszunk és a legjobbunkat adjuk” – nyilatkozta Javier Luis. Hogy komolyan gondolták mindannyian, arra – azóta már tudjuk – bizonyíték a Jesenicétől elszenvedett 3-1-es és a Rigától elszenvedett 6-3-as vereség. A lett bajnok ellen különösen szépen állt helyt a csapat, hiszen kétszer is vezetett két góllal. Hogy utána elfáradt, az már egy másik kérdés, de erre a meccsre spanyol játékosok méltán lehetnek máris büszkék.

A jéghoki Spanyolországban alig ismert és nem túl népszerű sportág. A jacai játékosok a Kontinentális Kupában való indulás lehetőségét az előző évi kemény munkájuk jutalmaként élik meg, pontosan tudják, hogy ez a három nap Miskolcon klubjuknak rengeteg pénzébe és energiájába kerül, és ezzel nem élhetnek vissza. A játékosok minden alkalomnak örülnek, amikor korcsolyát húzhatnak és a jégre mehetnek. Természetes, hogy a csapat tagjai amatőrök, akik munka vagy tanulás mellett sportolnak. Közülük talán csak a kapus Ander Alcaine tapasztalhatta meg a profi létet, amikor Luciano Basile hívására a Brianconban töltött egy évet, ahol francia ligakupát nyert. A már idézett Javier Luis azt mondja erről: “Mindig oda lyukadsz ki, hogy ahhoz, hogy meg tudd szervezni hogy a csapattal mehess, a szabadságodból kell feláldozni. Megkérdezed magadat, megéri-e, de a válasz igen.”Pantoja, aki még tanuló, elmondja, az ilyen alkalmak miatt több napot is hiányzik, tananyagok maradnak ki. Amikor újra bekapcsolódik az oktatásba, kissé elveszettnek érzi magát a bepótolni valók miatt. Koncentrálni kell, hogy tanulni és készülni tudjon az órákra. “De az élmény, hogy részt vehetek egy ilyen tornán, mind megéri ezt” – teszi hozzá.

Jaca-11133728_803351776448379_2727693862243790336_n

A Jaca nehéz döntés előtt állt a szezon elején. A spanyol rekordbajnok büdzséje nem lett volna elegendő a miskolci utazáshoz, a visszalépéssel a nemzetközi szövetség büntetését és hároméves eltiltását kockáztatták volna. Végül Jaca városa, Jacetania régió és a megyeszékhely Huesca dobta össze a szükséges 16 ezer eurót. A támogatásért cserében a játékosok eltökéltek abban, hogy méltóképpen képviselik klubjukat és azt a földet, ahonnan jöttek. Első két napi szereplésük után nyugodtak lehetnek, ezt a céljukat már elérték, de nyilván hiányérzetük lenne, ha a Miskolc ellen nem ebben a szellemben játszanának. Bár a kapus Alcaine mellett csak Pol Gonzalez játszott külföldön – hat évet Kanadában – illetve két észak-amerikai származású játékosuk, Felipe Corbo és Vincent Montreuil van, botorság lenne lebecsülni őket. A Jaca elleni mérkőzésen a Miskolc csak veszíthet, ezért elvárás Gőz Balázséktól, hogy tiszteljék meg azzal rendkívül szimpatikus ellenfelüket, hogy komolyan veszik.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN