


Így lehet hibátlan védekezéssel gólt kapni
Az NHL vasárnapi játéknapján a Rangers 4-1-re nyert a Flames ellen. A meccset eldöntő gólt érdemes alaposabban kielemezni.
A thescore.com felkérésére éppen ezt tette Justin Bourne, az egykori játékos, aki ECHL-ig, sőt, 16 meccs erejéig AHL-ig jutott, most pedig ír a hokiról. Mint mondja, egykor a szélsők védekező munkája kimerült abban, hogy kifújhatták magukat egy kicsit, míg mozdulatlan hátvédjükre ügyeltek és igyekeztek mindeközben nem megfázni. Ezek az idők azonban elmúltak és hogy milyen irányban változtak a dolgok, azt jól mutatja Josh Jooris esete vasárnap estéről.
Nézzük meg először a helyzetet, aminek végén Jooris embere, Dan Girardi jobbhátvéd meccset eldöntő gólt szerez.
A pakkot Dominic Moore viszi be a támadóharmadba, és ugyan van egy kis kavarodás, de a Flames alapvetően rendben van. Mindenki visszaért, a két hátvéd hátul, akárcsak Sam Bennett, aki szintén biztosít, nincs esély létszámfölényes helyzet kialakítására.
A korong Jarret Stollhoz kerül, aki harmadik csatárként kíséri és segíti a támadást, de ebből sincs baj, kint van egészen a palánk mellett, veszélytelen zónában, a Flames továbbra is öt emberrel védekezik. A védekezés legnagyobb részben azon múlik, hogy mindenki megtalálja, ki kit védekezik, míg a támadók célja káosz okozása, hiszen általános felfordulásban képtelenség hiba nélkül védekezni, egy játékos elvész a szem elől, mást ketten is fognak. Itt a felfordulás alig pár másodpercig tart, hamar világossá válik minden. Miután a Rangersből két csatár van a zóna mélyén, Bennetnek Stoll jut, akire fel is lép.
Stoll felfele passzol Keith Yandle-hoz, Bennett zárja Stoll legveszélyesebb passzsávjait, míg Hamilton felveszi Etemet, Smid pedig Moore-t. Amint a pakk felkerül a kék vonalhoz, elérkezik a védekező szélsők ideje. Bár a Flames számára nyilván az lett volna az ideális, ha Grant le tud csapni Stoll passzára, de tulajdonképpen nagyon jól csinálja, hogy fedi a kiváló hátvéd lövési lehetőségeit. Ez arra kényszeríti Yandle-t, hogy visszaadja a korongot Stollnak. A gyenge oldalon Jooris tökéletesen helyezkedik, eddig csillagos ötös a teljesítménye.
Jooris a pálya közepére helyezkedik, Girardit is szemmel tartja a kéken, de ha valaki tőle jobbra a veszélyes területre érne, akkor oda is be tud segíteni. Yandle visszaadja a korongot Stollnak, és ekkor Jooris szélsőtársa, Grant döntésre szánja el magát, teljesen lezárja a visszapassz lehetőségét Yandle felé, ezzel arra kényszerítve Stollt, hogy a kapu felé vegye az irányt. Néhány edző ugyan jobb szereti ilyenkor, ha Grant teljesen elzárja a lövés lehetőségét Yandle-től és Bennett kimozdul Stollra, de a végeredmény ellenére tulajdonképpen ezzel a helyezkedéssel sincsen semmi probléma. Stoll jól kezeli a korongot, így ha Bennett túl közel merészkedik hozzá, az nagy kockázatot jelentene, míg Grant jól zárja a passzsávot Yandle felé.
Miután Stoll nem passzolhat Yandle-hoz, ezzel Jooris dolga is azonnal izgalmasabbá válik, olvasnia kell a játékot, nem maradhat kint egészen a szélen Girardin, aki időközben különben is teljesen kihúzódott a szélre és kicsit közelebb is merészkedett a kapuhoz. Ráadásul Yandle is középre húzódott. Jooris dolga ekkor a Stoll-Yandle-Girardi háromszög lezárása volt: Yandle nem lőhetett tisztán, ha esetleg megkapná a korongot, Girardi esetében pedig a passzsávot kellett lezárni Stoll irányából. Mint látható mindkét feladatot ismét csillagos ötösre végezte el.
Ráadásul Jooris, miközben elveszi a potenciális lövés lehetőségét Yandle-től és a passz lehetőségét Girarditól, a kapu előtti veszélyes zónához is elérhető közelségben marad. Ha a két mélységben helyezkedő támadó közül az egyik netán feltűnne ott egy kapáslövésre, hamar be tud segíteni. Emerson Etem fel is lép, nyakában Dougie Hamiltonnal.
Meg is kapja a korongot, Jooris újabb jó döntéssel kilép rá, hogy segítsen Hamiltonnak, ami újabb csillagos ötös mozdulat.
Igazán gyönyörű védekezés egy szélsőtől! De a francba, mi történik?
Ez tényleg nagyon kemény. Jooris kisegíti Hamilton, felszedi Etem ütőjét, azonban a korong így akadálytalanul jut el a másik oldalon a veszélyes zónába érő Girardihoz, aki teljesen üresen maradt.
Mint egykori szélső csak annyit tudok mondani, hogy onnantól, hogy Grant meghozta döntését, mely szerint mindenképpen megakadályozza, hogy Stoll másodszor is felpasszolja a korongot Yandle-höz, Jooris többé-kevésbé hibátlanul védekezett, akárcsak az egész csapat. Azonban néha ez is kevés ahhoz, megvédjék kapujukat a góltól, a balszerencsétől ez sem véd meg.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy