
Galló Vilmosnak jól megy Linköpingben
A 19 éves csatár hozza a pont per meccs átlagot a junioroknál.
Keresztúry Eriket az elmúlt héten sem nevezte a csapata, amely szombaton hazai pályán 5-3-as vereséget szenvedett a Kölntől. A magyar csatár nélkül játszó düsseldorfi alakulat a másnapi idegenbeli visszavágót is elvesztette 3-2-re, de a hosszabbításra mentett találkozóról legalább egy ponttal a tarsolyában térhetett haza.
Galló Vilmos, ha a felnőtt elfoglaltsága megengedi és szerepet kap a juniorok között, akkor majd minden találkozón pontokat szerez. Nem történt ez másként a legutóbbi hétvégén sem, amikor az ő két góljával nyitotta a meccset a Linköping. A Rögle ellen lejátszott meccset 5-2-re nyerte a csapat. Másnap a mezőny végéhez tartozó Växjö Lakerst fogadták Gallóék és a könnyen kapott gólok ellenében hiába domináltak, minden harmadban túl későn ébredt a csapat és az utolsó percben lőtt két gól már csak a zárkózáshoz volt elég, 4-3-ra elvesztették a mérkőzést.
Kiss Zsomborék 4-3-ra legyőzték az alsóházi rivális Kloten Flyerst és ezzel a győzelemmel egy hellyel feljebb kapaszkodtak. Jelenleg a 13 csapatos svájci junior liga 11. helyén állnak. A tabella dobogós helyezéseit követően rendkívül kiegyenlített a mezőny. Kiss Zsomborékat 16 forduló után 8 pont választja el a negyedik, míg 6 pont az utolsó helyezettől.
Kornakker Dániel és Gerencsér Dominik csapata október 30-án 3-2-re legyőzte az Ontario Avalanche-t. Kornakker Dániel 41 lövésből 39-t megfogott.
| Játékos neve | Születési év | Poszt | Vál. | Ország | Bajnokság | Klub |
| Antal Norbert | 1996 | csatár | SWE | J20 Elit | Borlange HF | |
| Daadou Ádám | 1999 | csatár | ||||
| Daoda Olivér | 1996 | kapus | SWE | J20 Elit | Flemingsbergs IK | |
| Dragomír István | 1997 | csatár | GBR | NIHL 2 | Swindon Wildcats NIHL | |
| Erdély Csanád | 1996 | csatár | U20 | USA | USHL | Sioux Falls Stampede |
| Éliás Tamás | 1996 | csatár | GBR | NIHL | Cardiff Devils | |
| Fischer Noel | 1996 | csatár | USA | NA3EHL | Maine Wild | |
| Galló Vilmos | 1996 | csatár | U20 | SWE | J20 SuperElit | Linköping HC |
| Garát Zsombor | 1997 | hátvéd | U20 | |||
| Gáspár Máté | 1997 | csatár | U20 | AUT | EBYSL | EHC Linz |
| Gerencsér Dominik | 1997 | hátvéd | U20 | USA | WSHL | Long Beach Bombers |
| Horváth Bálint | 1999 | csatár | U18 | SWE | J18 Elit | Rögle BK |
| Kanyó Tamás | 1998 | csatár | AUT | EBJL | Graz 99ers | |
| Kenéz Barnabás | 1998 | D/F | SWE | J18 Elit | Flemingsbergs IK | |
| Keresztury Erik | 1996 | csatár | U20 | GER | DNL | Düsseldorfer EG |
| Kiss Zsombor | 1997 | csatár | U20 | SUI | Junioren Elite A | HC Davos |
| Kornakker Dániel | 1996 | kapus | U20 | USA | WSHL | Long Beach Bombers |
| Kovács Dávid | 1997 | kapus | SUI | Elite Novizen | Langnau U17 | |
| Kővári Dániel | 1998 | kapus | AUT | EBJL | Okanagan St. Pölten | |
| Maros Botond | 1999 | kapus | AUT | EBJL | Junior-Capitals | |
| Molnár Rudolf | 1996 | csatár | ||||
| Nagy Zoltán | 1997 | csatár | FIN | Jr. A Mestis | Diskos | |
| Pákozdi Bálint | 1999 | csatár | GBR | U18 Anglia | Okanagan UK | |
| Péter Donát | 2000 | csatár | GER | U16 Németország | EHC 80 Nürnberg | |
| Rácz Levente | 1999 | csatár | GBR | U18 Anglia | Trafford Tornados | |
| Sági Martin | 1997 | csatár | AUT | EBYSL | Linz | |
| Simotics Ferenc | 1999 | hátvéd | U18 | CZE | ||
| Szabad Kevin | 1997 | csatár | AUT | EBYSL | Junior-Capitals | |
| Szolga Bálint | 1998 | FIN | EPS Blues | |||
| Tóth Balázs | 1999 | kapus | AUT | EBJL | Linz | |
| Török Viktor | 1998 | csatár | U18 | GER | DNL | Landshut |
| Villás Bálint | 1997 | hátvéd | AUT | EBYSL | Okanagan St. Pölten |
Vál: Utánpótlás-válogatott, a világbajnoki szereplést jelöltük
