Keresztury DNL

Kereszturynak jól megy Düsseldorfban

   

A Németországban edződő csatárunk remekel a DNL-ben.

Keresztury Erik csapata a legutóbbi hétvégén két vereséget követően egy ponttal lett gazdagabb. A mi fiunk azonban igen sikeres hétvégén van túl, hiszen a mérkőzéseken szerzett találatok közül egy kivételével mindegyiknél közreműködött. Szombaton Düsseldorfban az EC Bad Tölz győzött 3-2-re. Ezen a mérkőzésen a hazaiak első góljánál a magyar csatár asszisztált. Vasárnap is a 3-2-es eredmény ismétlődött meg, de ezt a meccset már sikerült hosszabbításra menteni. A düsseldorfi találatokat mindkét esetben a magyar juniorválogatott passzából indulva érte el az otthon játszó csapat.

Keresztury DNL

Galló Vilmos a felnőttek közötti szereplése miatt a legutóbbi héten az első meccsen nem állt a juniorok rendelkezésére. A csapat ezúttal felemás hétvégét teljesített. Először a Frölunda otthonában kaptak egy ötöst úgy, hogy gólt sem tudtak ütni, majd a Södertalje SK-nak lőttek ötöt, amire két góllal válaszolt az ellenfél. A második gólt Galló Vilmos lőtte, az ötödiknél gólpasszt adott. A fiaskók ellenére stabilan tartja a rájátszást érő pozícióját a csapat.

Kiss Zsombor a juniorválogatottól visszatérve kiváló sorozatba kezdett. A legutóbbi két mérkőzésen is eredményes volt. Gólpasszal járult hozzá a vasárnapi 5-1-re megnyert mérkőzéshez. A GCK Lions elleni siker egyik érdekessége, hogy a davosiak csatára, Kessler Tino mind az öt gólban benne volt. Az első négy találatnál jegyzett gólpasszok mellé a mérkőzés utolsó előtti percében egy góllal tette fel az i-re a pontot. A következő mérkőzés a csapat szempontjából ugyan nem volt sikeres, de ezúttal a magyar csatár vette ki csapata összes góljából a részét. Az SCL Young Tigers otthonában 4-2-re elvesztett meccsen Kiss Zsombor először gólt lőtt, majd gólpasszal kínálta meg gólszerző csapattársát.

Horváth Bálint részvételével egy 4-3-as hosszabbításos győzelmet arattak idegenben a Boras ellen, majd egy gólzáporos mérkőzésen úgy szenvedtek el 8-6-os vereséget az egyik élcsapat ellen, hogy közel kétszer annyit lőttek kapura, mint az ellen. Ez utóbbi mérkőzésen a magyar csatár is megrezegtette a Linköping hálóját.

Kenéz Barnabás csapata saját otthonában verte meg hosszabbításban 3-2-re a csoportját toronymagasan vezető Djurgardens IF-t. A listavezetőnek ez a bajnokságban elszenvedett második veresége. A következő mérkőzést hazai pályán már nem tudta behúzni a Flemingsbergs IK és hazai pályán 7-4-re elbukták a Nacka elleni csatát.

Simotics Ferec csapata továbbra is tartja a győztes szériát és a legutóbbi mérkőzésen 8-4-re győztek a Budejovice ellen. Ezzel az eredménnyel megszilárdították vezető pozíciójukat.

Kornakker Dánielék november 19-n először 5-2-re, majd 3-1-re győzte le az El Paso Rhinost. A legutóbbi mérkőzésen újból 5-2 lett a végeredmény Kornakkerék javára, de ez utóbbi mérkőzésen a San Diego Sabers volt a szenvedő fél. Az első két meccsen a magyar hálóőr magabiztos mutatóval segítette elő csapata sikereit. A Long Beach Bombers a legkevesebb mérkőzést játszva a harmadik helyen áll a táblázaton.

Játékos neve Születési év Poszt Vál. Ország Bajnokság Klub
Antal Norbert 1996 csatár SWE J20 Elit Borlange HF
Daadou Ádám 1999 csatár
Daoda Olivér 1996 kapus SWE J20 Elit Flemingsbergs IK
Dragomír István 1997 csatár GBR NIHL 2 Swindon Wildcats NIHL
Erdély Csanád 1996 csatár U20 USA USHL Sioux Falls Stampede
Éliás Tamás 1996 csatár GBR NIHL Cardiff Devils
Fischer Noel 1996 csatár USA NA3EHL Maine Wild
Galló Vilmos 1996 csatár U20 SWE J20 SuperElit Linköping HC
Garát Zsombor 1997 hátvéd U20
Gáspár Máté 1997 csatár U20 AUT EBYSL EHC Linz
Gerencsér Dominik 1997 hátvéd U20 USA WSHL Long Beach Bombers
Horváth Bálint 1999  csatár U18 SWE J18 Elit Rögle BK
Kanyó Tamás 1998 csatár AUT EBJL Graz 99ers
Kenéz Barnabás 1998 D/F SWE J18 Elit Flemingsbergs IK
Keresztury Erik 1996 csatár U20 GER DNL Düsseldorfer EG
Kiss Zsombor 1997  csatár U20 SUI Junioren Elite A HC Davos
Kornakker Dániel 1996  kapus U20 USA WSHL Long Beach Bombers
Kovács Dávid 1997 kapus SUI Elite Novizen Langnau U17
Kővári Dániel 1998 kapus AUT EBJL Okanagan St. Pölten
Maros Botond 1999 kapus AUT EBJL Junior-Capitals
Molnár Rudolf 1996 csatár
Nagy Zoltán 1997 csatár FIN Jr. A Mestis Diskos
Pákozdi Bálint 1999 csatár GBR U18 Anglia Okanagan UK
Péter Donát 2000 csatár GER U16 Németország EHC 80 Nürnberg
Rácz Levente 1999 csatár GBR U18 Anglia Trafford Tornados
Sági Martin 1997 csatár AUT EBYSL Linz
Simotics Ferenc 1999 hátvéd U18 CZE
Szabad Kevin 1997 csatár AUT EBYSL Junior-Capitals
Szolga Bálint 1998 FIN EPS Blues
Tóth Balázs 1999 kapus AUT EBJL Linz
Török Viktor 1998 csatár U18 GER DNL Landshut
Villás Bálint 1997 hátvéd AUT EBYSL Okanagan St. Pölten

Vál: Utánpótlás-válogatott, a világbajnoki szereplést jelöltük

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN