koszeg-1-900

Kőszegen elkezdték a jégpálya építését

 

Tavaly nyáron írtunk arról, hogy Kőszegen jégpályát szeretnének építeni. Csütörtökön örvendetes híreket kaptunk a 11 ezres alpokalji kisvárosból, megtörtént az első kapavágás, megkezdték az építkezést. Jégkorongedző is kerestetik.

“A mai napon megkezdtük a terület előkészítését és a terveink szerint egy nagyon gyors építkezéssel, akár már az év végén átadhatjuk a jégpálya első ütemét” ? írta blogunknak a Vasi Jégkorongért Alapítvány vezetője, Soós Attila. ? A 2012-es eredeti elképzelésekhez képest egy kicsit más műszaki tartalommal, de ugyanakkora pályaméretekkel, 20×40 méter, kezdtük megépíteni a kőszegi jégpályát. 2012-ben az első elképzelések szerint egy fémszerkezetes, négy csapatöltözővel, játékvezetői öltözővel, edzői szobával, büfével, korcsolyakölcsönzővel ellátott jégpályát álmodtunk meg. Kőszeg város önkormányzata már akkor is támogatta az ötletet, de anyagi segítségre nem számíthattunk a felépítéshez. Viszont a megvalósításhoz húsz évre rendelkezésre bocsátottak egy kiváló területet, az egyik általános iskola és óvoda közvetlen szomszédságában. Akkor számítottunk a Magyar Jégkorong Szövetség támogatására, de sajnos a döntésük alapján a kispályás projektek nem kerültek a támogatható pályázatok közé.

Így létrehoztunk egy alapítványt, hogy mégis felépítsük ezt a pályát, ahol elsősorban a környék óvodásai és iskolásai délelőttönként megtanulhatják a korcsolyázás alapjait, délutánonként pedig a jégkoronggal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Kidolgoztunk egy olcsóbb, de ugyanolyan jól funkcionáló tervet a pálya megépítéséhez. Találtunk egy szlovén céget, aki a jégpálya fedésére egy légbefúvásos sátrat készít ? rengeteg referenciával rendelkezik ez a vállalkozó ?, amely gyorsan telepíthető és minden igényt kielégít. A gépészetben nem hoztunk kompromisszumot, az egyik legkorszerűbb technológia mellett döntöttünk. Az osztrák AST cég fogja biztosítani a hűtőgépészetet, a palánkot és a rolbát is. Mindenből újat vásároltunk, hisz húsz év távlatában gondolkodunk. A pálya mellett az első ütemben elkészül a kiszolgáló létesítmények nagy része. Lesz büfé, korcsolyakölcsönző, öltözők és még egy kis hokifelszerelésbolt is helyet kap. Terveink szerint egy igazán gyors építkezéssel már december végén szeretnénk kinyitni az érdeklődök előtt a pályát.

koszeg-1-900

Sikeres kezdés után szeretnénk megalapítani a kőszegi jégkorongklubot és elsőként az utánpótlás-korosztályokban gyermekeket toborozni. A feladathoz keresünk még megfelelő szakembert-szakembereket, aki-akik képesek egy hosszú távú koncepcióban gondolkodva megteremteni a jégkorong alapjait Kőszegen.

Terveink szerint márciusig biztosan üzemeltetni fogjuk a jégpályát, és szeretnénk minél több sporteseményt, jégkorongmeccset rendezni.

koszeg-2-900

A második ütemben tavasszal fel kívánjuk építeni a sátrat és a lelátókat, illetve tovább fejlesztjük a pályát ? a palánkot magasítóval, büntető- és kispadokkal, illetve zsűrifülkével látjuk el ? és az öltözőket tovább bővíteni. 2016-ban már szeptemberben nyitni tervezünk, és minél több gyermeket meg akarunk ismertetni a jégkorong szeretetével” ? zárta levelét Soós Attila.

Mit is tehetnénk hozzá mindehhez? Szurkolunk, hogy mielőbb megnyílhasson a pálya, és ezúton is bátorítunk arra mindenkit, aki el tudja képzelni, hogy az ország egyik legszebb városában oktasson jégkorongot, vegye fel a kapcsolatot az alapítvánnyal. Ehhez nem kell mást tennie, mint levelet írnia nekünk, és mi megadunk minden szükséges információt a kapcsolatfelvételhez.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN