


Két mérkőzésen bizonyíthatnak a juniorok Chernomaznak
Az U20-as válogatott 16:30-kor lejátssza első vb-felkészülési mérkőzését Ausztriában. Sajnos egy alapemberünk máris kiesett agyrázkódás miatt.
Kiss Dávid edző osztotta meg az első nap tapasztalatait és az első Ausztria elleni meccsel kapcsolatos tudnivalókat olvasóinkkal.
Galló Vilmoson kívül mindenki megérkezett a válogatotthoz, és egészséges-e mindenki?
Szabó Krisztián nem tudott részt venni a felkészülésen, sőt a világbajnokságon sem fog szerepelni, az EBEL-csapat utolsó mérkőzésén agyrázkódást szenvedett. Egyedül ő olyan hiányzónk, aki kapott meghívót a válogatottba, de nem tudott eljönni. Vilmos majd a csak a vb helyszínén csatlakozik hozzánk. A többiek közül mindenki egészséges, játékra kész, reméljük, ez végig így is marad.
Milyen formát mutatnak a srácok az eddigi két edzés alapján?
Egész jónak tűnik a csapat, a nagyobbik részük már volt velünk a franciaországi tornán, tudtuk, mire számítsunk. Talán azóta picit még jobban összeértek, jobb lett a csapatkémia. Mindenki érzi, hogy egy világbajnokságra készülünk, és pár napon belül útnak is indulunk. Jól mozogtak a fiatalok kedd reggel, minden jól nézett ki, lendületesek voltak, erre lesz szükség a felkészülési meccseken és majd a vb-n is.
Milyen csapattal állunk fel a keddi meccsen?
A vezetőedző már meghozta a döntést, de nem közölte még a játékosokkal, így én sem szeretném még elárulni. Annyit mondanék, hogy 4-5-en nem játszanak majd ma, rájuk holnap viszont mindenképpen számítunk, hogy mindenkit lássunk meccsen is. Annyit azért elmondhatok, hogy kedden három-négy csatár és egy kapus nem kap szerepet.
Felkészülési mérkőzések (St. Pölten, Ausztria):
2015. december 8., kedd, 16:30 Ausztria?Magyarország
2015. december 9., szerda, 12:15 Ausztria?Magyarország
Magyarország mérkőzései az U20-as vb-n (Elektrenai, Litvánia):
2015. december 13., vasárnap, 15:30 Dél-Korea?Magyarország
2015. december 14., hétfő, 12:00 Magyarország?Hollandia
2015. december 16., szerda, 12:00 Magyarország?Észtország
2015. december 18., péntek, 15:30 Horvátország?Magyarország
2015. december 19., szombat, 19:00 Magyarország?Litvánia
Az U20-as válogatott decemberi bő kerete:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Arany Gergely | 1996 | MAC |
Dobos Kristóf | 1997 | MAC |
Kiss Bence | 1997 | Miskolc |
Hátvédek: | ||
Garát Zsombor | 1997 | Seacoast Prep (USA) |
Herner Olivér | 1996 | MAC |
Herszényi András | 1996 | MAC |
Jászai Dávid | 1996 | MAC |
Kovács Attila | 1996 | MAC |
Láday Tamás | 1996 | Fehérvár |
Stipsicz Bence | 1997 | MAC |
Szaller Márk | 1996 | Fehérvár |
Vokla Roland | 1996 | Fehérvár |
Csatárok: | ||
Antal Norbert | 1996 | Borlange (SWE) |
Bödök Bence | 1996 | MAC |
Erdély Csanád | 1996 | Sioux Falls Stampede (USHL) |
Felföldy Philipp | 1996 | MAC |
Galló Vilmos | 1996 | Linköping (SWE) |
Gáspár Máté | 1997 | Linz (AUT) |
Keresztury Erik | 1996 | Düsseldorf (GER) |
Kiss Patrik | 1998 | Fehérvár |
Kiss Zsombor | 1997 | HC Davos (SUI) |
Mazzag Dániel | 1996 | Fehérvár |
Sági Martin | 1997 | Linz (AUT) |
Szabad Kevin | 1997 | Vienna Capitals (AUT) |
Szita Donát | 1998 | Fehérvár |
Tanka Lőrinc | 1996 | Debrecen |
Terbócs István | 1996 | MAC |
Varga Balázs | 1996 | Fehérvár |
Vizi Dániel | 1997 | Fehérvár |
A magyar U20-as stáb, 2015/16:
Vezetőedző: Rich Chernomaz
Edző: Svasznek Bence, Kiss Dávid
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
Csapatvezető: Nagy Attila
Fizioterapeuta: Bagonya Imre
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni