


Első lépésként Dél-Koreát kell legyőznünk
Vasárnap fél négykor kezdi meg szereplését a magyar válogatott Elektrenaiban a juniorok divízió 2/A csoportos vb-jén.
Az előző napi hercehurca után jó hírek érkeztek Litvániából. A juniorválogatott minden játékosa és felszerelése megérkezett a vb helyszínére, és szombaton már jégen is edzhetett a magyar csapat.
Dél-Korea tavaly is ebben a csoportban versenyzett, és végül a harmadik helyen zárt, a másodikkal megegyező pontszámmal. Egyedüliként tudták megcsípni a feljutó Nagy-Britanniát, túlórára kényszerítve őket. Az előző évi csapatuk teljesítményéből semmilyen következtetést nem lehet levonni, hiszen egy-két játékosukon kívül mindenki végzős volt, teljesen új csapattal érkeznek ebben az évben.
A csapatot két koreai születésű, de Amerikában élő edző irányítja Jim Paek és Richard Park egyaránt az NHL-ig jutott játékosként, sőt utóbbi jelenleg is a Minnesota Wild alkalmazottja, fejlesztőedzőként. A szakmai tudás terén tehát jól állnak a 2018-as téli olimpia rendezői, akik ebből a korosztályból is minél több játékost szeretnének beépíteni a majdani olimpiai csapatba. A koreai játékoskeretet egy kivétellel hazai csapatoktól, elsősorban egyetemi klubokból érkező játékosok alkotják.
Ezzel szemben a magyar csapatból már 13 játékosnak van felnőtt bajnokságból tapasztalata, többen már most profiként jégkorongoznak. 22 játékosunk közül 8 érkezett külföldi bajnokságból. Másfél éve ez a korosztály megnyerte a kőkemény székesfehérvári U18-as vb-t, és feljutott a divízió 1/A csoportba. Az összetétel nagyon hasonló volt a mostanihoz, érdekes lesz lemérni, hogy az elmúlt időszakban hogyan változott a csapat eredményessége. A negyedosztályú juniorvébén csak a feljutás az elfogadható végeredmény, de ezt elérni egyáltalán nem lesz könnyű. Ellenfeleink többségében van potenciál. Dél-Korea mindenképpen ilyen rivális.
U20-as válogatottunk két éve Miskolcon feljutott, tavaly Dunaújvárosban kiesett. Rich Chernomaz feladata most ismét az, hogy a harmadik vonalba vezesse a magyar juniorokat.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
Felkészülési mérkőzések (St. Pölten, Ausztria):
2015. december 8., kedd, 16:30 Ausztria?Magyarország 5-2
2015. december 9., szerda, 12:15 Ausztria?Magyarország 5-2
Magyarország mérkőzései az U20-as vb-n (Elektrenai, Litvánia):
2015. december 13., vasárnap, 15:30 Dél-Korea?Magyarország
2015. december 14., hétfő, 12:00 Magyarország?Hollandia
2015. december 16., szerda, 12:00 Magyarország?Észtország
2015. december 18., péntek, 15:30 Horvátország?Magyarország
2015. december 19., szombat, 19:00 Magyarország?Litvánia
Az U20-as válogatott decemberi bő kerete:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Arany Gergely | 1996 | MAC |
Kiss Bence | 1997 | Miskolc |
Hátvédek: | ||
Garát Zsombor | 1997 | Seacoast Prep (USA) |
Herner Olivér | 1996 | MAC |
Herszényi András | 1996 | MAC |
Jászai Dávid | 1996 | MAC |
Kovács Attila | 1996 | MAC |
Stipsicz Bence | 1997 | MAC |
Szaller Márk | 1996 | Fehérvár |
Vokla Roland | 1996 | Fehérvár |
Csatárok: | ||
Antal Norbert | 1996 | Borlange (SWE) |
Bödök Bence | 1996 | MAC |
Erdély Csanád | 1996 | Sioux Falls Stampede (USHL) |
Galló Vilmos | 1996 | Linköping (SWE) |
Gáspár Máté | 1997 | Linz (AUT) |
Keresztury Erik | 1996 | Düsseldorf (GER) |
Kiss Zsombor | 1997 | HC Davos (SUI) |
Mazzag Dániel | 1996 | Fehérvár |
Sági Martin | 1997 | Linz (AUT) |
Szita Donát | 1998 | Fehérvár |
Terbócs István | 1996 | MAC |
Vizi Dániel | 1997 | Fehérvár |
A magyar U20-as stáb, 2015/16:
Vezetőedző: Rich Chernomaz
Edző: Svasznek Bence, Kiss Dávid
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
Csapatvezető: Nagy Attila
Fizioterapeuta: Bagonya Imre
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni