mennel ebel

Megszűnik a tryout az EBEL-ben, módosulnak a szabályok

 

Megtartotta közgyűlését az EBEL, fontos és kevésbé fontos döntések születtek.

A bécsi tanácskozáson mind a 12 csapat képviseltette magát ? köztük természetesen a ligának alelnököt adó Fehérvár is ?, és a liga belső életével kapcsolatos döntéseken túl néhány olyan kérdéssel is foglalkoztak, amelyek a bajnokság lebonyolításával kapcsolatosak. A részt vevők döntöttek arról, hogy megszűnik a néhány éve bevezetett tryout-időszak, amely valóban komikussá tette a pontrendszert, példák erre a Graz közel 20 légióst felemésztő szezonjai.

Ennek fejében enyhítenek az év közbeni átigazolási szabályokon, az eddigi 3 játékos helyett 5 mezőnyjátékost és 1 kapust lehetne cserélni az idény folyamán, a korlátozott csere időszakában. A döntéstől azt várják, hogy több lehetőséghez juthatnak a hazai fiatal játékosok.

A másik döntés a mérkőzések lebonyolítását érinti. Eszerint a következő idénytől a hosszabbításban egy perccel korábban kezdődhet a 3 a 3 elleni játék, ugyanis nem a 3. perc elteltét követő első játékmegszakítástól, hanem a 2. perc leteltét követő első játékmegszakítástól játszanak majd a csapatok ? teljes létszám mellett, tehát kiállítás hiányában ? 3 a 3 ellen a ráadásban.

A 2016/17-es idényre a jelentkezési határidő 2016. január 15. A liga már tervezi a következő idény menetrendjét, amelyben komoly nehézséget jelent az őszi olimpiai selejtezőtorna. Erre szeptember első hetében kerül sor. Az elképzelések szerint ezért a szezon csak a torna után, szeptember közepén rajtolna el. Ez az osztrákoknak és a szlovéneknek már biztos esemény, a cseheket nem érinti, az olaszok, a magyarok és a horvátok számára pedig a februári előselejtezőtől függ a részvételük.

“A próbajáték-időszak eltörlésével egy újabb lépést tettünk a helyes irányba ? mondta a ligahonlapnak Peter Mennel ligaelnök (képünkön). ? A hazai fiatalok ezzel jóval több lehetőséghez jutnak. A szeptember eleji olimpiai selejtezőtorna nagy kihívást jelent a menetrend összeállításakor. A liga és a klubok is megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy az olimpiai selejtezőre minél jobban fel tudjon készülni a válogatott. Az osztrák jégkorongszövetséggel folytatjuk a közös utat. Jelenleg a liga és a szövetség sportszakemberei egy olyan bónuszrendszeren dolgoznak, amely jutalmazza a fiatal osztrák játékosok képzését és játékát.”

mennel ebel

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN