

Vas Márton lőtte csapata egyetlen gólját
Ez azonban kevés volt a győzelemhez a Vipiteno kanadai első sorával szemben. Magosiék másodszorra már nem tudták megszorítani a Kontinentális Kupa idei döntőjének is otthont adó Rouent.
A Fassa Falcons nem bírt a harmadik helyen álló Vipiteno első sorával és ennek egy hazai pályán elszenvedett 5-1-es vereség lett a vége. Az ellenfélnél John Lazo mesterhármast ért el, a korábban Herningben csapatkapitányként, Sonderjyskében A-betűsként is megfordult Jason Walters 1+2-vel, Adam Hughesman 0+3-mal zárt. A hazaiak egyetlen gólját Vas Márton szerezte, kettős emberelőnyből. Ez volt a magyar válogatott hátvéd ötödik gólja, 22 meccsen már 13 pontnál jár, a Fassa továbbra is az 5. helyen áll a tabellán.
Azok után, hogy legutóbb saját otthonában szorította meg nagyon komolyan a Briancon a Rouent, a visszavágó közel sem sikerült ilyen jól. 44 perc után már 0-4 állt az eredményjelzőn, a hazaiak a szépítő gólt három és fél perc múlva szerezték, közelebb azonban már nem jutottak, maradt az 1-4. Magosi Bálint ezúttal nem szerzett pontot, a bajnokságot a Gap vezeti, a Rouen a 3. helyen áll, míg a Briancon a 10.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:
| Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
| Azari Zsolt | Sanok | PHL | 5. | 8 | 2 | 1 | 3 |
| Erdély Csanád | Sioux Falls Stampede | USHL | 2. | 23 | 1 | 3 | 4 |
| Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 1. | 17 | 5 | 11 | 16 |
| Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 6. | 20 | 2 | 1 | 3 |
| Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 2. | 0 | 0 | 0 | 0 |
| Hári János | Leksands IF | Allsvenskan (SWE-2.) | 9. | 27 | 5 | 18 | 23 |
| Láday Tamás* | Medicine Hat Tigers | WHL | 9. | 9 | 0 | 1 | 1 |
| Magosi Bálint | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 10. | 13 | 6 | 4 | 10 |
| Briancon | Kupa és Ligakupa | 8 | 1 | 1 | 2 | ||
| Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 6. | 31 | 4 | 7 | 11 |
| Sevela Peter | Skalica | Extraliga (SVK-1.) | 10. | 19 | 57 | 538 | 90,4 |
| Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 14. | 18 | 2 | 4 | 6 |
| Vas János | Slavia Praha | 1. liga (CZE-2.) | 4. | 14 | 7 | 7 | 14 |
| Vas Márton | HC Fassa Falcons | Serie A (ITA-1.) | 5. | 22 | 5 | 8 | 13 |
| HC Fassa Falcons | Olasz Kupa | 2 | 1 | 1 | 2 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.
*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.
