Wayne Walter Gretzky

Nem az a Gretzky mondta, nem azt és nem is úgy kell érteni

 

A jégkorong sem mentes a városi a legendáktól, az egyik leghíresebb hokis mondás eredettörténetének eredt nyomába egy észak-amerikai lap, a történetre az urbanlegends.hu talált rá.

Az alaptézis szerint az egyetemes jégkorong legismertebb mondása a legnagyobb játékostól, Wayne Gretzkytől ered és a következőképpen szól: “Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik”. Nos, a mondás értelméről a lap megkereste a legautentikusabb személyt, Gretzky gyerekkori példaképét, Gordie Howe-t (az alábbi képen is ő látható Gretzkyvel).

Gretzky annyira felnézett Howe-ra, hogy eredetileg 9-es számú mezben kezdett el jégkorongozni, aztán amikorra profi lett, Howe mezét már visszavonultatták, így választotta végül a 99-est.

Howe válasza meglepő volt: szerinte egyrészt ez nem egy túl jól sikerült tanács, másrészt szerinte nem is Wayne Gretzkytől ered. Az első kapcsán elmondta, hogy egyszer ő megpróbált oda korcsolyázni, ahova a korong tartott, de csak az útját állta saját csapattársának, Ted Kennedynek, akinek az ütője felcsúszott a szeméhez. Az ügy folyományaként két hónapig kettős látása volt és kihagyta a szezon hátra lévő részét.

gretzky_howe 2

Ami ennél is érdekesebb, Howe szerint a mondás Gretzkytől származik ugyan, de nem Wayne-től, hanem apjától, Waltertől. A legendás mondás eredetét kutatók így azonnal felkerekedtek és megkeresték Waltert, aki ugyanabban a házban élt, ahol Wayne is felnőtt, igaz, az egykori gyakorlópálya helyén akkor már úszómedence állt. Walter elismerte, hogy a mondás tőle származik, rögtön pontosította is. Eszerint a mondás eredetileg így hangzik: “Ne oda korcsolyázz, ahol a korong volt, hanem ahova majd érkezik.”

Amikor arról kérdezték, hogy mit szól ahhoz, milyen világszerte híres idézet lett belőle és hogy valóban ér-e ennyit egy profi sportoló számára, így felelt: “Ó, mamma mia, dehogyis! Ez a tanács szigorúan csak gyerekeknek szól, ráadásul közülük is a legkisebbeknek. Ez az egyik legalapvetőbb dolgok egyike, mint az ábécé. Azt is meg kell tanulni, mielőtt írni kezdesz. Ezt a profi sportolók már mind tudják, különben nem lennének profik. Egyébként sosem adnék tanácsot profiknak, mivel én magam sosem játszottam ezen a szinten.”

Wayne Walter Gretzky

Wayne és Walter Gretzky

Ha jobban belegondolunk, a mondásnak felnőtt szinten valóban nincs sok értelme. Mindezt megerősítette Herb Brooks is, aki az 1980-as Csoda a jégen idején volt az USA válogatottjának szövetségi kapitánya: “Igazi idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki oda korcsolyázzon, ahol korábban a pakk volt. Másrészt, ha mindenki oda korcsolyázna, amerre a korong lesz, az igazi vonatkatasztrófát okozna a pályán. Néha az a legfontosabb feladat a jégen, hogy csökkentsd a korong felvezetését végző játékosra nehezedő nyomást, azzal hogy megosztod a védekező csapat figyelmét. Néha meg oda kell korcsolyázni, ahol a korong van, nem pedig ahol lesz. Például amikor bedobod a támadóharmadba a pakkot.”

Természetesen maga Gretzky sem követte mindig saját tanácsát, különben nem lehetett volna minden idők legnagyobb játékosa. A mondás igazi értelme szerint a korong nélküli játék fontosságára hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos látni a pályán és előre megjósolni az elkövetkező eseményeket, majd ehhez igazítani játékunkat és helyezkedésünket.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN