


Okos hokival bármi elérhető ? indul az EBEL-középszakasz
Két szezonnal ezelőtt tizedikként zárt a Fehérvár AV19 az alapszakaszban, onnan indulhatott tovább. A középszakaszban sorra jöttek a győzelmek, és negyeddöntő lett a vége. A példa adott.
Nehéz, hullámzó idényt fut a Volán, ez kétségtelen. Az ősz rengeteg sérüléssel és kellemetlen vereségekkel kezdődött, majd egy csodálatos november követte a bukdácsolást. Amikor azonban már azt hittük, sínen vannak a dolgok, ismét süllyedni kezdett a csapat, és az alapszakaszban nem tudott többé igazán kiegyenesedni. 44 mérkőzésen 14 rendes játékidős és 6 ráadásos győzelem kevés, a 105 szerzett gól még kevesebb. Beszédes adat, hogy míg tavaly ? amikor minden magyar szurkoló nagy örömére egyenes ágon meglett a rájátszás, melyre így a felsőházban készülhettünk ? Andrew Sarauer EBEL-pontkirály lett, addig az idén egyetlen Volán-játékos sincs a kanadai tábla élmezőnyében, és legeredményesebb hokisunk, Kóger Dániel 11+17-tel áll. A legjobb magyar, Kovács Csaba egy éve 19 gólt szerzett, az idén 6-ot, maga Sarauer pedig 5+8-nál jár, igaz, sérülései miatt csupán 25 találkozón jutott szóhoz.
Mindez jól illusztrálja, hogy hiába nyújtottak gyakran klasszisteljesítményt a kapusok és álltak helyt többnyire a védők, az előrejátékkal súlyos problémák adódtak. Hogy ez végül Rob Pallin vezetőedző fejébe került, az mondhatni természetes ? távozásának körülményein és visszhangján végre lépjünk túl ?, így új mesterrel, a tapasztalt Hannu Jarvenpaa-val találhat vissza a helyes útra a Volán. Nem a lehetetlent ? a nagyon is lehetségest kell megpróbálni a pénteken kezdődő középszakaszban. A helyzet tényleg kísértetiesen emlékeztet a két évvel ezelőttire. Sőt: akkor nem a 9., hanem a 10. helyet érte el a csapat az alapszakaszban, 12 rendes játékidős és 6 túlórás sikerrel, tehát összességében gyengébb teljesítménnyel, mint most, és 1 bónuszponttal kezdhette a harcot a playoffért. Az ellenfelek között ugyancsak ott volt a Graz és a Klagenfurt ? utóbbi nyilván Sofron István nélkül ?, a különbség annyi, hogy most a Dornbirn helyett a Villach kiemelt osztrák ellenfél még. Akkor nyolc meccset nyertünk ? kapásból négyes győzelmi sorozattal indítottunk ?, és csak kettőt veszítettünk, azaz simán elértük a célunkat. Más kérdés, hogy a negyeddöntőben már kisöpörte a Fehérvárt a későbbi bajnok Bolzano ? de ennyire nem kell egyelőre előretekintenünk.
Ebben a pillanatban az a lényeg, hogy összekapjuk magunkat, és a csatárok végre megtalálják a góllövő ütőiket. Hogy van ilyenjük, azt tudjuk, ha máshonnan nem, a már hivatkozott előző szezonból. Holnap este a Grazot fogadjuk, indul az új időszámítás. Azt a Grazot, amelynek 2014. január 17-ei 4-2-es legyőzésével kezdődött a Volán menetelése. Amelyhez hasonlóra most hatalmas szükség lenne egy Fehérváron túli szempontból is: fontos, hogy az A csoportos világbajnokságra készülő válogatott fehérvári hokisai minél tovább játékban maradjanak és minél jobb formába lendüljenek. A múlt évben hozta ezt a Volán a középszakasszal és a Vienna elleni negyeddöntőkkel, menő lenne, ha idén is meg bírná ismételni. A jó játékosok adottak, a képességek megvannak, az új edző tudása közismert, a szurkolók támogatása ? viharok ide, balhék oda ? töretlen, ergo csak elszántság, akarat és kémia kell. Magyarán: javuló forma és igazi fehérvári lendület. Cunami? Mondhatjuk úgy is.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
Ezúttal Benk Andrással, a csapat kapitányával ? november közepe óta Frank Banham visszatéréséig viselte mezén a C-t a szuperlelkes és extraszorgalmas támadó ? beszélgettünk az elmúlt hónapokról és a feladatokról.
Hogyan értékeli a saját alapszakaszát?
A játékom képével nem volt gond, az edző elvárásait sikerült megvalósítanom. A legtöbbször centerként számoltak velem, ez új poszt volt számomra, és sokszor kaptam lehetőséget emberhátrányban. A centerkedés tetszett, több felelősséggel, több védekezéssel jár. Élveztem a játékot, nem ment rosszul, de a pontszerzésben persze továbbra is fejlődnöm kell. Régóta játszom az EBEL-ben, kellő rutinom van, a helyzeteim is megvoltak, mégsem sikerült kihasználnom őket. Örülök viszont, hogy az emberhátrányos védekezésünk a legjobbak közé tartozik a ligában, nem véletlenül, nagyon sokat dolgozunk rajta. Közel áll hozzám ez a feladatkör, amit a válogatottban és a klubcsapatnál is évek óta rám bíznak. Kemény, megbízható fizikai játékot várnak tőlem, igyekszem megfelelni.
Milyen érzés volt C-nek lenni?
Óriási megtiszteltetés, hogy az edzők és a vezetők rám gondoltak, úgy érzem, csapaton belül is megkaptam a támogatást. Az első meccsen egészséges drukk volt bennem, de később már nem foglalkoztam ezzel, ugyanúgy csináltam mindent, mint korábban.
Milyen az új edző?
Szimpatikus, de kemény, számon kéri, amit látni szeretne. Két meccsünk volt vele eddig, edzéseken sokat korcsolyáztunk, de úgy érzem, nagy változások nem lesznek a taktikában. Vannak persze dolgok, amiket máshogy kell csinálni, de mindenki beállt a sorba. Az a cél, hogy a középszakaszban szép eredményt érjünk el, és bejussunk a rájátszásba. Hannu Jarvenpaa segítségünkre lesz ebben.
Beszélt vele a saját szerepéről?
Személyesen nem ültünk még le, a csapat előtt tartott mítinget, elmondta, mindenkinek megvan a szerepe és feladata. Én ezt értem, teszem, amit kérnek és várnak, alapból ilyen játékos vagyok, és ilyen is leszek. Jarvenpaa-nál is sok szerepet kaptam emberhátrányban eddig, és 5 az 5-ben centerként számolnt velem ő is. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, de várom már a folytatást. Remélem, legyőzzük pénteken a Grazot.
Mi az utolsó meccsek tanulsága?
A csapat sebessége megvan, mind a négy sor pörög, jó esélyekkel indulunk. Tudjuk, hogy nehéz lesz, nincs csapat, aki ellen tuti a három pont, Ljubljanában is ki tudtunk kapni január 1-jén, hiába lőttünk kétszer annyit kapura. De a szívvel akkor sem volt gond, nem veszünk semmit félvállról. A sérültek visszatértek, Frankie is beállt közénk, a cél adott, belevágunk.
Milyen formában vannak a válogatott játékosok?
Erőnlétileg mindenki rendben van, sok játékidőt kapunk. Helyzetkihasználásban kell javulnunk, több gól kell. Sok meccsen ez volt a döntő, ezért nem nyertünk.
A szentpétervári vb téma már?
Sokszor szóba jön, hogy ez most hosszú idény az A csoportos vb miatt. Mindenki nagy vágya válhat valóra. Szerencsére néhányunknak már megadatott hasonló ? bár a vállsérülésem miatt nekem csak másfél meccs jutott Zürichben ?, tudjuk, miért harcolunk. Szerintem van esély arra, hogy akár bent is maradjunk, lesznek meccsek, ahol be lehet bizonyítani, mit tudunk valójában. Bizakodó vagyok, okos hokival bármi elérhető.
Az EBEL-középszakasz mérkőzései:
2016. 01. 22., 19:15 Fehérvár?Graz
2016. 01. 24., 17:30 Ljubljana?Fehérvár
2016. 01. 26., 19:15 Villach?Fehérvár
2016. 01. 29., 19:15 Klagenfurt?Fehérvár
2016. 01. 31., 17:30 Fehérvár?Villach
2016. 02. 02., 19:15 Innsbruck?Fehérvár
2016. 02. 05., 19:15 Fehérvár?Innsbruck
2016. 02. 16., 19:15 Fehérvár?Klagenfurt
2016. 02. 19., 19:15 Graz?Fehérvár
2016. 02. 21., 17:40 Fehérvár?Ljubljana
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben