Vas János pontja kevés volt a Slavia-ponthoz

 

A Slavia azonban fegyelmezetlenül játszott, háromgólos előnyről bukott hazai pályán.

Egy jégkorongmeccs minden elképzelhető izgalmát felvonultatta Vas Jánosék találkozója a Prostejovval, ennek azonban a Slavia szurkolói és játékosai aligha örültek. Az történt, hogy a hazai pályán játszó prágaiak ellenállhatatlanul kezdtek, 27 perc elteltével majdnem meg is nyerték a mérkőzést, 3-0-ra vezettek. A hoki azonban nem véletlenül a világ leggyorsabb sportága, egy nem egészen három perces rövidzárlat a második játékrész végén elég volt ahhoz, hogy a vendégek kiegyenlítsenek. Michal Dragoun feltehetően nem fog szobrot kapni a prágai stadionban, ugyanis ő volt az, aki 2 perc 40 másodperc alatt klasszikus mesterhármast ért el. Mindháromszor Patrik Moskal volt az első és Martin Novak a második asszisztos. Itt azonban még nem volt vége a hazai rémálomnak, a 44. percben a vezetést is megszerezték a vendégek. A Slavia csak kevesebb, mint négy perccel a lefújás előtt tudott egyenlíteni, de ez sem volt elég, mert az 59. percben emberelőnybe került az ellenfél, amit fél perc alatt kihasznált és végül 5-4-re nyert. Vas János egy asszisztot szerzett, a Slavia negyedik a tabellán, és mivel a Dukla Jihlava nyert, így a dobogótól immár 5 pont választja el. Szomorkodni azonban nincs idő, mert szombaton a második helyezett Ceske Budejovice érkezik Prágába, máris lehet a szurkolókat kárpótolni.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Azari Zsolt Sanok PHL 5. 14 3 2 5
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 4. 30 2 3 5
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 24 9 16 25
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 5. 24 4 1 5
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 2 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 8. 33 6 24 30
Láday Tamás* Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 11. 20 7 5 12
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 6. 37 4 9 13
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 24 79 718 90,1
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 14. 27 2 5 7
Klagenfurt EBEL 8. 1 0 0 0
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 4. 22 7 10 17
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 5. 30 7 19 26
HC Fassa Falcons Olasz Kupa 2 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN