


Rich Chernomaz: Nincsenek bérelt helyek a válogatottban
A szakmai stáb Sebők Balázs sérülése miatt visszahívta az olimpiai selejtezőkre készülő kerethez a kedd délelőtt elküldött Galló Vilmost. A szövetségi kapitány blogunk érdeklődésére ismertette eddigi döntéseik hátterét.
“Nincsenek bérelt helyek a válogatottban, de nem is akartunk teljesen új csapatot építeni az olimpiai selejtezőkre ? mondta Rich Chernomaz. ? Viszont úgy adódott, hogy több játékosunkat is mindenképpen helyettesíteni kell a krakkói csapatból. Orbán Attila és Magosi Bálint sérült, Tyler Metcalfe nem játszik az idén, Erdély Csanád nem tudott hazajönni az olimpiai selejtezőre. Ez volt az alaphelyzet az edzőtábor kezdetén. Emellett ma még megsérült Sebők Balázs is, néhány hetet ki kell hagynia. Erre a négy ? Sebők sérülésével öt ? pozícióra mindenképpen kellett helyettesítőket találnunk, miközben azt is meg kellett néznünk, hogy a többi krakkói csapattag milyen állapotban van, akad-e esetleg olyan, aki jobb náluk.
A keretszűkítés során ezek voltak a fő szempontok. 11 védőt hívtunk be, a már említett Orbán mellett Varga Arnold is megsérült, így nem tudtunk rá számítani. A Krakkóban szerepelt és az edzőtáborban részt vevő öt játékos, Vas Márton, Gőz, Kiss Dániel, Pozsgai és Szirányi mellé két embert kerestünk. Négy nap alatt három mérkőzést játszunk. Az a véleményem, hogy az első kettő nem lehet annyira megterhelő, hogy ne vállaljuk be a 7 védős keretet. A fiatalok közül Stipsicz Bence hatalmasat fejlődött ebben az évben, meg tudta ragadni a lehetőséget, Mestyán pedig tapasztaltabb játékos, mint a keretszűkítésnél kiesett két fiatal.
Fotó: Mudra László
A csatároknál a legnagyobb dilemmát Galló Vilmos okozta. Úgy láttam, az ő korcsolyázótudása kicsivel gyengébb, mint a társaié, és talán feszültebb is volt az edzéseken. Úgy éreztem, ezúttal őt kell kihagyni. Sikorcin, Sárpátki és Somogyi esetéről azt tudom mondani, hogy azokra a feladatokra, amelyekre játékosokat kerestünk, voltak most náluk jobbak is az edzőtáborban.
Sebők Balázs sérülése ugyanakkor átírta ezt a történetet. Miután kiderült, hogy nem állhat a rendelkezésünkre, visszahívtuk Galló Vilmost. Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy két posztra keresünk játékost, amelyekért hárman versenyeznek. Három remek fiatal játékos: Galló Vilmos, Könczei Áron és Vincze Péter. Mindegyiküknek vannak erős és gyengébb pontjaik. Ahogy az előbb elmondtam, Galló például kicsit gyengébben korcsolyázik, viszont a svéd bajnokságban játszik, ahol megtanulta és megértette a csatárok támadó feladatai mellett a védekező feladatokat is, és azokat végre is tudja hajtani. Könczei Áron remekül korcsolyázik, ebben ő a legjobb hármuk közül, viszont a védekező munkája valamivel gyengébb. Vincze Péter a kettő között van, de neki értékes tapasztalatai vannak a krakkói világbajnokságról.
A további keretszűkítéssel most már addig várunk, ameddig csak lehet. A végleges keret megnevezésének határidejére hozzuk meg a döntést arról, hogy az előbb említett három fiatalember közül ki lesz az, akit végül nem nevezünk a tornára.”
A 2016 februári, budapesti olimpiai selejtezőtorna menetrendje:
2016. február 11., csütörtök, 16:00 Lengyelország?Észtország
2016. február 11., csütörtök, 19:30 Litvánia?Magyarország
2016. február 12., péntek, 14:30 Lengyelország?Litvánia
2016. február 12., péntek, 18:00 Magyarország?Észtország
2016. február 14., vasárnap, 14:30 Észtország?Litvánia
2016. február 14., vasárnap, 18:00 Magyarország?Lengyelország
A magyar válogatott bő játékoskerete a februári olimpiai selejtezőre:
Név | Szül. év | Csapat |
Kapusok: | ||
Bálizs Bence | 1990 | MAC Budapest |
Hetényi Zoltán | 1988 | Fehérvár |
Rajna Miklós | 1991 | Fehérvár |
Hátvédek: | ||
Gőz Balázs | 1992 | Miskolc |
Kiss Dániel | 1991 | UTE |
Mestyán István | 1989 | MAC |
Pozsgai Tamás | 1988 | MAC |
Stipsicz Bence | 1997 | MAC |
Szirányi Bence | 1988 | Fehérvár |
Vas Márton | 1980 | Fassa (ITA) |
Csatárok: | ||
Banham Frank | 1975 | Fehérvár |
Bartalis István | 1990 | Fehérvár |
Benk András | 1987 | Fehérvár |
Galló Vilmos | 1996 | Linköping (SWE) |
Hári János | 1992 | Leksand (SWE-2.) |
Kovács Csaba | 1984 | Fehérvár |
Kóger Dániel | 1989 | Fehérvár |
Könczei Áron | 1994 | Debrecen |
Nagy Gergő | 1989 | Fehérvár |
Nagy Krisztián | 1994 | MAC |
Sarauer Andrew | 1984 | Fehérvár |
Sofron István | 1988 | Klagenfurt (AUT) |
Vas János | 1984 | Slavia Praha (CZE-2.) |
Vincze Péter | 1995 | Fehérvár |
A felnőtt férfi válogatott stábja, 2015/16:
Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edzők: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Gyúró: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József
?? casinohaha.com ?????? ?? ???????? ?????? ? ????? ?? ???-??????? ?????? ? ????????. ?????? ?????? ?? ???????? ?? ????????????? ?????????? ? ??????? ?????? ? ???????? ?? ???????.
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni