Két magyar is parádézott a német juniorbajnokságban

 

Keresztury és Török remek hétvégét zárt.

Keresztury Erikék megszerezték a vezetést a ESV Kaufbeuren ellen és a kapuralövési mutatóban is jelentősen felülmúlták ellenfelüket, de ennek ellenére 3-2-es vereséget szenvedtek. Egy nappal később, január 31-én a négy pontot szerző Keresztury volt csapata legeredményesebb játékosa és az ő vezérletével 7-1-es győzelmet arattak az augsburgiak felett. A magyar junior válogatott egy gólja mellett háromszor szolgálta ki a góllövőket és +5-ös mutatóval abszolválta a mérkőzést. A düsseldorfiak stabilan őrzik hetedik helyüket a táblázaton.

Török Viktorék előbb 2-0-s vereséget szenvedtek hazai környezetben a regensburgiaktól, majd a magyar fiatal hathatós közreműködésének eredményeként idegenben 6-1-re verték az ESV Kaufbeurent. Török nevéhez fűződik a győzelmet jelentő találat és két góllal, valamint egy gólpasszal a mezőny egyik legeredményesebb játékosa volt. A Landshut a 10. helyen áll a bajnokságban. Érdekesség, hogy nem jutott szerep a héten a két helyen is fellépő igen bő kerettel felálló ifjúsági válogatottakban a 18 év alatti csatárnak azok után, hogy a német junior bajnokságban csapata legponterősebb játékosának számít.

Galló Vilmos csapata, a Linköping megtáltosodott és noha a magyar felnőtt válogatott keretébe is behívott játékosra a bajnokságban az SHL-csapat tartott igényt, a társak újabb három győzelemmel folytatták a január közepe óta tartó diadalmenetüket. A riválisoknál egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a harmadik helyen állnak a középszakaszban.

Kiss Zsomborék két győzelemmel folytatták a középszakaszt. Először otthon 3-2-re verték a Luganót, majd idegenben 10-3-ra elgázolták a Rapperswil-Jona Lakerst.Ez utóbbi mérkőzésen Kiss egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A nyolcadik helyért nagy a tülekedés, mert a davosiak a genfi és a luganói csapattal egyetemben 53 ponttal követik az alsóház éllovasát, az Ambri-Piottát.

Horváth Bálinték két vereséggel folytatták szereplésüket. Először a Linköping otthonában 7-2-re maradtak alul, majd az Örebro vendégeként 3-0-s vereség után utaztak haza. A magyar csatár egyik alkalommal sem szerepelt a csapatban.

Simotics Ferenc újra aktív a prágai csapatban. Az SD Sparta legutóbb a SD Hradec Královét verte idegenben 4-2-re. A magyar ifjúsági válogatott játékos csapata egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a listavezető SD Trinecnél és hét ponttal van lemaradva, miközben az őt üldöző harmadik helyen álló csapattól nyolc pont választja el.

Kornakker Dániel és Gerencsér Dominik csapata egy vereséggel és négy győzelemmel folytatta jó sorozatát. Legyőzték majd kikaptak a Fresno Monsterstől, azután háromszor is alaposan megverték a Las Vegas Storm csapatát. A magyar srácok a gólparádét hozó utolsó két mérkőzésen nem szerepeltek a csapatban. A diviziót a Valencia Flyers vezeti, de a Long Beach Bombers egy ponttal lemaradva öt mérkőzéssel kevesebbet játszva követi a tabella-másodikat.

Játékos neve Születési év Poszt Vál. Ország Bajnokság Klub
Antal Norbert 1996 csatár SWE J20 Elit Borlange HF
Daadou Ádám 1999 csatár
Daoda Olivér 1996 kapus SWE J20 Elit Flemingsbergs IK
Dragomír István 1997 csatár GBR NIHL 2 Swindon Wildcats NIHL
Erdély Csanád 1996 csatár U20 USA USHL Sioux Falls Stampede
Éliás Tamás 1996 csatár GBR NIHL Cardiff Devils
Fischer Noel 1996 csatár USA NA3EHL Maine Wild
Galló Vilmos 1996 csatár U20 SWE J20 SuperElit Linköping HC
Garát Zsombor 1997 hátvéd U20
Gáspár Máté 1997 csatár U20 AUT EBYSL EHC Linz
Gerencsér Dominik 1997 hátvéd U20 USA WSHL Long Beach Bombers
Horváth Bálint 1999  csatár U18 SWE J18 Elit Rögle BK
Kanyó Tamás 1998 csatár AUT EBJL Graz 99ers
Kenéz Barnabás 1998 D/F SWE J18 Elit Flemingsbergs IK
Keresztury Erik 1996 csatár U20 GER DNL Düsseldorfer EG
Kiss Zsombor 1997  csatár U20 SUI Junioren Elite A HC Davos
Kornakker Dániel 1996  kapus U20 USA WSHL Long Beach Bombers
Kovács Dávid 1997 kapus SUI Elite Novizen Langnau U17
Kővári Dániel 1998 kapus AUT EBJL Okanagan St. Pölten
Maros Botond 1999 kapus AUT EBJL Junior-Capitals
Molnár Rudolf 1996 csatár
Nagy Zoltán 1997 csatár FIN Jr. A Mestis Diskos
Pákozdi Bálint 1999 csatár GBR U18 Anglia Okanagan UK
Péter Donát 2000 csatár GER U16 Németország EHC 80 Nürnberg
Rácz Levente 1999 csatár GBR U18 Anglia Trafford Tornados
Sági Martin 1997 csatár AUT EBYSL Linz
Simotics Ferenc 1999 hátvéd U18 CZE
Szabad Kevin 1997 csatár AUT EBYSL Junior-Capitals
Szolga Bálint 1998 FIN EPS Blues
Tóth Balázs 1999 kapus AUT EBJL Linz
Török Viktor 1998 csatár U18 GER DNL Landshut
Villás Bálint 1997 hátvéd AUT EBYSL Okanagan St. Pölten

Vál: Utánpótlás-válogatott, a világbajnoki szereplést jelöltük

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN