phaneuf2

Kilenc játékost érintő üzlet zajlott az NHL-ben

 

A nem mindennapi csere mozgatórugója a Toronto kapitánya, Dion Phaneuf volt, aki Ottawába került.

A Leafs kapitánya négy csapattársával, a Matt Frattin, Casey Bailey, Ryan Rupert, Cody Donaghey kvartettel került a Senatorshoz. A kanadai fővárosból négy játékos és egy draftjog vándorolt Torontóba, a Jared Cowen, Colin Greening, Milan Michálek, Tobias Lindberg négyes és egy 2017-es második körös draftjog. A kilenc játékosból egyértelműen a legnagyobb név Phaneuf, akinek 2021-ig szóló évi hétmilliós szerződése van. Ettől függetlenül nem borul fel egyik csapat költségvetése sem, hiszen a játékosok összfizetése majdnem megegyezik mindkét oldalon, alig néhány százezer dollár a különbség.

Röviden összefoglalva ez egy tipikus win-win csere volt, azaz mindkét csapat nyert az üzleten. A Leafs elsősorban hosszú távon profitálhat az üzletből, ahol ezzel a lépéssel tovább folytatták az újjáépítést. Először is a kapitány kiszórásával hatalmas hely keletkezett a sapkában, a Leafs lett az egyetlen csapat a ligában, amelynek nincs 5,5 milliónál többet kereső játékosa. Ennek köszönhetően és a jövőre lejáró szerződésekkel együtt 2017 nyarán közel 50 milliós szabad helye lesz a Torontónak ami azt jelenti, hogy bárkit megszerezhet a Leafs.

A másik oldalon is dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen az Ottawa egy remek védővel gazdagodott. Összeállhat egy Karlsson-Phaneuf páros, amely ha beválik, akkor brutálisan erős lehet és bárhol megállná a helyét.

phaneuf2

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN