johannes-reichel

Elvesztette pályaelőnyét az Érsekújvár

 

A Zámky újabb játékosokkal, köztük sokszoros osztrák válogatottal erősített. Két nagyon nehéz elődöntőt játszott hazai jégen az egykori MOL ligás csapat. Egyet megnyert, egyet elvesztett. A négy párharcból három 1-1-re áll.

Új fiú mutatkozott be csütörtök este, a Senica elleni első szlovák másodosztályú negyeddöntőn az Érsekújvárban. A 23 éves Daniel Opalek a pénzügyileg megroggyant Skalicától érkezett. Nagyon felkészült a Senica az Újvárból, a vezetést is megszerezte 1389 néző előtt az első mérkőzés 11. percében, érdemes megemlíteni, hogy az egyik gólpasszos a szezont a közelmúltig Újváron töltő Erik Weissmann volt. Hamar érkezett az egyenlítés, Albin Podstavek talált a szeniceiek hálójába, ám ezt követően a maradék 46 percben eredménytelenül gyűrték egymást a felek, pedig az Újvár rengeteget próbálkozott. A rendes játékidő úgy ért véget, hogy egy szenicei kiállításból maradt még 28 másodperc. Bár ezt nem tudta kihasználni a Zámky, mielőtt a szeniceiek vissza tudtak volna rendeződni, érkezett az új fiú Lukás Novák, és bevitte a győztes találatot, 2-1-re nyert az Érsekújvár.

Másnap hasonlóan szoros meccset és hasonló koreográfia szerint játszottak a csapatok. Ezúttal 1753 sikerre éhes érsekújvári néző volt kíváncsi a találkozóra, és 31. percben talpra is ugorhattak, ekkor szerezte meg a vezetést Adam Havlík a hazaiaknak büntetőből. A MOL Ligában ugyancsak jól ismert Garip Saliji egyenlített a 34. percben, majd az 56. perc elején a Senica is megkapta a maga büntetőlövését, amelyet értékesített is. Ezzel 2-1-re nyert idegenben, és összesítésben 1-1-re áll a párharc. A február 15-i átigazolási határidő előtt az újváriak még egy játékost igazoltak. A sokszoros osztrák válogatott védő, a Klagenfurt korábbi csapatkapitánya, Johannes Reichel szintén a felvidéki klubhoz csatlakozik, miután a Skalica őt is elengedte.

johannes-reichel

Fotó: KAC

A többi párharc is szorosan alakul. Egyedül a Bardejov érezheti magát közel az elődöntőhöz, hiszen előbb óriási fölénnyel, majd kínkeservesen le tudta győzni a Topolcanyt. A két meccs végeredménye 8-0 és 5-4 hosszabbításban. Ez utóbbi mérkőzésen a Topolcany a 16. percben már 3-0-ra vezetett, innen jött vissza a bártfai csapat. A Liptovsky Mikulás előbb 1620 néző előtt hazai jégen 1-0-ra kikapott a Michalovcétől, másnap aztán kamatostól adta vissza a verést, 8-3-ra mosta le a nagymihályiakat 1800 nézője nagy örömére, de a pályaelőnyét már csütörtökön elbukta. Gyetván a Presov a hosszabbítás 10. percében nyerte meg a pénteki meccset 2-1-re, a győztes gólt a tavaly még a Brassót erősítő Jaroslav Obsut szerezte. Pénteken is az eperjesiek szerezték meg a vezetést a 2. percben, de a Detva fordított, 3-1-re nyert és kiegyenlítette az összesített állást. A folytatás hétfőn és kedden következik, az eddigi vendégcsapatok fogadják kétszer ellenfelüket.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN