Egyetlen légiósunk sem szerzett pontot pénteken

 

Sofron Istvánék és Vas Mártonék szoros vereséget szenvedtek, Erdély Csanádék hosszabbításban nyertek. Azari Zsolt nélkül nyerte első negyeddöntőbeli meccsét a Sanok.

Szoros, egygólos vereséget szenvedett Sofron István csapata az Innsbruck otthonában, az EBEL-ben. Az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak, amit a későbbiekben már nem sikerült ledolgozni, hol egy, hol két gól volt a különbség. Az 57. percben feljöttek 4-3-ra Sofronék, de egyenlíteni már nem sikerült. Sofron pontot nem szerzett, de a vereség ellenére pluszban zárt. A Klagenfurt továbbjutását már semmi nem veszélyezteti.

Egyetlen mérkőzést játszottak pénteken az olasz élvonalban, ezen az EBEL-be igyekvő Ritten fogadta a Fassa Falconst. Nagyon elrontotta a meccs elejét Vas Márton csapata, a Ritten 12 perc alatt négy gólt szerzett. A Falcons azonban nem adta fel, az 54. percben kétgólosra csökkentette a különbséget. Ennél közelebb azonban már nem jutott, maradt a 6-4-es állás és a hazai győzelem. Vas Márton pontot nem szerzett, a Falcons ötödik helyen áll a tabellán, az alapszakaszból három forduló van hátra.

Erdély Csanád csapata, a Sioux Falls Stampede háromszor szerzett vezetést a USHL-ben, de a hazai pályán játszó Tri-City Storm mindháromszor egyenlíteni tudott. Utoljára 39 másodperccel a rendes vége előtt tette ezt, hosszabbításra mentve a mérkőzést. A ráadás hatodik percében meglőtt negyedik góllal végül a mérkőzést is sikerült megnyerni, 4-3 arányban. Erdély pontot nem szerzett, egy-egy lőtt és kapott gólnál volt a jégen. A Stampede ötödik helyen áll nyugaton.

Azari Zsolt csapata, a Sanok 4-1-re győzött a Jastrzebie otthonában a negyeddöntők első felvonásán és ezzel összesítésben 1-0-ra vezet. Azari nem volt tagja a keretnek.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Azari Zsolt Sanok PHL 5. 18 4 2 6
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 5. 39 3 5 8
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 28 12 17 29
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 3. 35 5 3 8
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 2. 2 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 5. 39 9 26 35
Láday Tamás* Medicine Hat Tigers WHL 9. 9 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. 23 7 6 13
Briancon Kupa és Ligakupa 8 1 1 2
Sági Martin VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 6 0 1 1
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 9. 46 5 9 14
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 24 79 718 90,1
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 14. 27 2 5 7
Klagenfurt EBEL 2. 9 1 2 3
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 4. 30 8 13 21
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 5. 39 9 26 35
HC Fassa Falcons Olasz Kupa 2 1 1 2

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

*Láday Tamás azóta már hazatért, Fehérváron játszik a MOL Ligában.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN