


Sterling nem ütött, véletlen baleset, hogy keze és a zebra feje találkozott
A Red Bull gólkirályjelölt csatára nem kapott büntetést a magyar vonalbíró állkapcson ütéséért.
Megszületett az ítélet Brett Sterling második ügyében. Mint ismeretes, a Philippe Lakos elleni szabálytalanságáért két meccset kapó csatár a Vienna?Salzburg meccsen Soós Dániel vonalbíróval is összetűzésbe keveredett, a kényes esetben olyan ítélet született, amelyet elsőre kevesen gondoltak volna.
A DOPS megállapítása szerint “Az eset véletlen balesetnek minősül, amelyért így nem jár további büntetés.”
Az ítélet indoklásában az olvasható, hogy “Az EBEL 307-es Vienna?Salzburg mérkőzésének egyik játékmegszakítása alatt fizikai érintkezés következett be Brett Sterling és az egyik vonalbíró, Soós Dániel között. Az esetet a DOPS részletesen kivizsgálta. Az EBEL szabályzata értelmében az esetről készült felvételeket megküldték az International Player Safety Committee számára. Mindezeken felül írásos jelentést kértek Soós Dánieltől. A lehetséges súlyos következmények miatt az egész anyagot további 3 olyan szakértőnek is megküldték, akik semmilyen jogviszonyban nem állnak az EBEL-lel, annak érdekében, hogy további semleges vélemények is rendelkezésre álljanak.
A többségi vélemény az lett, hogy a Brett Sterling és Soós Dániel közötti ütközés véletlen balesetnek értékelendő. Brett Sterling részéről semmilyen olyan felismerhető szándék nincs, amely arra irányulna, hogy megtámadja a játékvezetőt, így nincs szükség további fegyelmi büntetésre.
A videón lassítva az alábbiak vehetők észre az EBEL fegyelmi bizottsága tolmácsolásában:
A 10. másodpercnél Brett Sterling megtámadja a Vienna 44-es számú játékosát, Jamie Frasert.
A 11. másodpercnél az látható, hogy Brett Sterling ütőjének tolla hozzáér Jamie Fraser nadrágjához. Fraser ebben a pillanatban éppen a vonalbíró felé mozog, ami miatt Brett Sterling ütője szintén a másik oldalról érkező vonalbíró irányába mozdult el.
A 12. másodpercnél látható, hogy Sterling jobb keze mindvégig ugyanazon a ponton fogja az ütő szárát. Ennek következtében a jobb keze az ütővel együtt a Jamie Fraserrel való találkozás következtében a vonalbíró felé mozdul, mivel Fraser arra mozdítja el. Brett Sterling az ütőjével semmilyen akaratlagos mozgást nem végez a vonalbíró felé.
A 13. másodpercnél látható, hogy Brett Sterling ütője mozogásának iránya annak a következménye, hogy az ütője beakadt Jamie Fraser nadrágjába, és emiatt őt Fraser a mozgásának irányában tolta el.
A fenti videó le van lassítva. A valós sebességnél a körülményeket figyelembe véve Brett Sterlingnek a felé érkező Jamie Fraserrel való konfrontációjára kellett figyelnie. Nem az oda érkező Soós Dánielre figyelt, és nagy valószínűséggel észre sem vette őt, mivel Fraserhez képest 180 fokos szögből érkezett” – áll az ítélet indoklásában.
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben