kreiszemma

Minden edzésén a jégpálya mellett aludtam

 

Kreisz Emma 12 évesen debütált a felnőtt női válogatottban, tagja volt a tornagyőztes csapatnak.

“3 évesen mentem le jégkorongozni a MAC Budapestbe, mivel testvérem, Kreisz Brúnó akkor kezdte, amikor én megszülettem ? mondta a 2003 szeptemberében született Kreisz Emma. ? Minden edzésén a jégpálya mellett aludtam a babakocsiban. Az edzőm talált egy korit a méretemben és felmentem korizgatni, így kezdődött.”

A kezdetek után a jelenre tért át. “Óriási öröm volt számomra a felnőtt lányok között szerepelni, először a két lengyelországi edzőmeccsen, majd a Megyeri úti Négy Nemzet Tornán. Remekül éreztem magam a csajokkal. Egy tornagyőzelem mindig jó érzés, különösen így, hogy ilyen kiélezett meccseken nyert a csapat. Számomra külön öröm, hogy két meccsen is játszhattam.”

Ahogy társai, úgy Emma is a fiúk között játszik. Ahogy elődjei, úgy ő is szinte csak az előnyét látja ennek. “Egészen jól sikerült beilleszkednem a felkészülés alatt a felnőttcsapatba, ugyanis a lányok nagyon barátságosan fogadtak. Közülük néhányat régebb óta ismerek, de még nem volt szerencsém játszani velük. Sokszor szóba került, hány éves vagyok, sokat viccelődtek vele. Még nem tudom, mik a hosszú távú céljaim a jégkoronggal, van időm gondolkodni ezen, de ameddig lehet, a fiúk között szeretnék játszani, kihasználnám a fejlődési, erősödési lehetőséget. Nem zavar a testjáték, még szeretek is ütközni. Szerintem jól ki tudom használni a fizikai erőmet és a termetemet is, jelenleg az U14-es fiúk között. Utána majd meglátom, milyen úton haladok tovább.”

kreiszemma

Fotó: Somogyi Viktor

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN