BRAHSC_20160223

A Csíkszereda visszavágott a Brassónak

   

A román bajnokság rangadóján a Brassó az alapszakasz második helyét bukhatta el.

Szombati, Keresztes Ottó által is szerencsésnek minősített győzelme után ezúttal hazai jégen fogadta a Brassó a Csíkszeredát. A tét elsősorban a hazaiak számára volt nagyon nagy, egy esetleges győzelemmel lőtávolba kerülhetett volna a jelenleg második helyen álló Galati, ami az elődöntő pályaelőnye miatt lehet érdekes, másrészt pedig biztossá válhatott volna a Brassó helye a rájátszásban. Nem így történt, a szombatinál jóval kiegyenlítettebb meccsen a Szereda egyszer sem hagyta vezetni a Brassót, és a harmadik harmadban a maga javára döntötte el a három pont sorsát, végül 5-3 arányban nyert.

A döntő mozzanat alighanem a negyedik csíki gól előtti szituáció lehetett, egy kimaradt óriási brassói helyzetet követő ellentámadásból szerezte meg Antal Zsombor a negyedik kék-fehér gólt, amelyre a hazaiaknak már nem maradt válaszuk. “Egyszer fent, egyszer lent mérkőzés volt – mondta a lefújás után Keresztes Ottó, a Brassó vezetőedzője. – Túl hosszúak voltak a cserék a mi oldalunkon, a játékosok nem jöttek le elég gyorsan, és nem tudtunk konzisztensen játszani a teljes 60 perc alatt.” A csíkiak edzője, Geréb István mindkét csapatot dicsérte. “Nyílt sisakos mérkőzés volt, mind a két csapat jól játszott” – mondta.

BRAHSC_20160223

A Szeredának így már csak egyetlen pontra van szüksége ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsa az alapszakasz-elsőséget. A Galati 7 pontra van a második helytől, a Brassónak pedig a hátralevő hat mérkőzésén legalább 11 pontot kell szereznie, ha pályaelőnyt szeretne az elődöntőben, és 3 pontra van szüksége a biztos rájátszáshoz. Mivel kétszer játszik még a Sportul ellen, így ez a három pont borítékolható. A Progym helyzete cseppet sem lett egyszerűbb, a leginkább utolérhető Steauánál 11 ponttal többet vesztett, miközben összesen 12 pontot szerezhet még.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN