HUNITA Koger Sofron

A Fehérvár EBEL-gólkirályai

 

A magyarok közül Kóger Dániel, a légiósoknál Chris Francis lőtte a legtöbb gólt. De a legtöbb sem volt sok ebben a szezonban.

Nyűgös szezonon van túl csapat és közönsége. Ebben az évben valahogy semmi sem klappolt az EBEL-ben. Az elején soha nem látott számban sérültek meg a játékosok, többségében kulcsfigurák. Nem igazán jöttek be a légiósigazolások, cserélni kellett néhány embert a keretben, az eredeti elképzelést felrúgva még a farmcsapatból is be kellett nevezni két légióst ? szerencsére közülük az egyik magyar állampolgársággal is rendelkezik.

Aztán úgy alakult, hogy a vezetőedzőt és a tv-csatornát is szükséges lett leváltani. Kevés alkalommal játszott igazán jól a Volán, és Rob Pallin után Hannu Jarvenpaa sem tudott mit kezdeni a csapat támadó- és emberelőnyös játékával. A keret tagjai becsülettel dolgoztak, de erőfeszítéseikből mérsékelt eredmény született. Előfordul az ilyen, de azt jelzi, változtatni kell. Hogy milyen mértékben, az szakmai kérdés, sokszor kis mérték is elegendő, nem kell újraépíteni mindent, máskor a koncepciót kell megváltoztatni.

HUNITA Koger Sofron

Fotó: Mudra László

Megtört a fiatalítás lendülete is, a játékoshiány sem hozott fel újabb reményteljes fiatal játékosokat az EBEL-keretbe. A hároméves program végén úgy tűnik, munkában gazdag holt szezon vár a menedzsmentre. Egy unalmas időszak után tehát ismét egy izgalmas következhet. Aztán jöhet a jubileumi, 10. EBEL-szezon.

Az első 9 EBEL-szezon góljai számokban:

Szezon Meccs Gól Legjobb magyar* Legjobb légiós*
2007/08 42 55 13 Palkovics 20 MacSweyn 6
2008/09 54 106 13 Palkovics 25 Martz 7
2009/10 54 119 13 Palkovics 24 Mihály Á. 24
2010/11 54 118 12 Palkovics, Vas M. 25 Johansson 20
2011/12
50 102 14 Sofron 31 Ryan 25
2012/13 54 75 11 Sofron 19 Banham 19
2013/14
54 40 9 Kovács Cs., Magosi 9 Banham, Y. Horn 20
2014/15 54 65 14 Kovács Cs. 19 LoVecchio, Sarauer 21
2015/16
54 60 10 Kóger 15 Francis 12

Meccs: az alap- és a középszakasz-fordulók száma.
Gól: a magyar játékosok* által lőtt gólok száma.
Fő: a gólt szerző magyar játékosok* száma.
Legjobb magyar/légiós* ? A legtöbb gólt szerző neve és góljainak száma.

Ebben a táblázatban az utánpótlás-nevelés szerint osztottuk ketté a játékosok halmazát, az számít magyarnak, aki Magyarországon kezdett jégkorongozni, a honosítottak és a légiósok nem.

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN