


Szeretnénk meglepetést okozni a vb-n, senkitől sem félünk
Szépen gyógyul Szirányi Bence térdszalag-sérülése. A Volán és a válogatott védőjét egészségi állapota mellett a lengyel meccs tanulságairól, a Fehérvár hosszú szünetéről és a Magyar Kupáról is kérdeztük.
A februári olimpiai selejtezők Magyarország?Észtország találkozójának utolsó előtti cseréjében megsérült Szirányi Bence. Mielőtt megijedtünk volna, hogy veszélybe kerülhet-e a válogatott alapemberének világbajnoki szereplése, jött is a diagnózis: a bekk jobb térdében beszakadt a szalag, pár hét kihagyás vár rá, de műteni nem kell. Azóta eltelt némi idő, így utánajártunk, hogyan is állnak a dolgai.
Bár a védő nem volt jégen az óta a mérkőzés óta, felépülése jól halad. “Egy hét teljes pihenőre kényszerültem, térdgépet kaptam. A második héten már jártam gyógytornára. A napokban húzhatok először korcsolyát. A belső-oldalsó szalagomon csak pici beszakadások voltak, ezek maguktól gyógyulnak. Ha felvettem a korcsolyát, akkor tudom megmondani, hogy kanyarnál, kitámasztásnál mekkora a fájdalom, mikor leszek újra 100 százalékos. Most még néha belenyilall a térdembe, de szerencsére egyre ritkábban.”
Fotó: Mudra László
Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire figyeli a Volán MOL ligás mérkőzéseit. “Természetesen nézem a meccseinket, igaz, a MAC elleni első két találkozóra sajnos nem tudtam Budapestre utazni, de a hazaikon már kint vagyok a csarnokban.”
Amikor eldőlt, hogy a Fehérvár nem jut be az EBEL-rájátszásba, a magyar jégkorong szurkolói aggódni kezdtek, hogyan maradhatnak formában a válogatott játékosok, úgy, hogy több mint két hónapig nem játszanak tétmérkőzést. Szirányi igyekszik megnyugtatni a drukkereket. Azt mondja, három évvel ezelőtt, amikor a Volán ugyancsak korán búcsúzott, hasonló volt a helyzet, mégis remekül sikerült a divízió 1-es vb. Hazai pályán, emlékezetes meccsen győztük le a kazah válogatottat. “Még Miskolcon játszottam, de jól emlékszem, hogy a középszakasz után véget ért a klubszezon a fehérváriak számára. Akkor hétfőtől csütörtökig mindennap edzés volt Székesfehérváron, a kemény tréningeket vezényeltek a szakvezetők, nem kellett tartaniuk attól, hogy bárki is fáradt lesz a hétvégi mérkőzésen. A közös készülés jót tett. Akik nem játszanak le a MOL ligába, vagy nem sérültek, csütörtök óta edzenek most is, készülnek, készülünk a Magyar Kupára.”
A kupára a Fehérvár AV19 egy csapattal nevezett. Ha a MOL liga elődöntőjét sikerrel veszi a “kis” Volán a MAC ellen, automatikusan a final four résztvevője lesz, és nem kell selejtezőt játszania. Felmerül a kérdés, hogy nem lett volna célszerűbb két Volánt indítani, hogy az EBEL-csapat is több tétmeccset játszhasson még. “A múlt héten tudtuk meg, hogy milyen lesz az idén a Magyar Kupa. Őszinte leszek, nem tudom, miért nem indulunk két csapattal. Ez a vezetőség döntése, és még az sem tisztázott, melyik edző vezeti a csapatot. De várjuk meg, hogy mi történik a MOL Liga elődöntőjében.”
Nem kerülhettük meg azt a kérdést, hogy a Lengyelországtól elszenvedett vereség milyen tapasztalatokkal járt a szentpétervári A csoportos vb tükrében: “A lengyel meccsen bármelyik csapat nyerhetett volna. Az első két harmadban mi voltunk jobbak, de végül büntetőkkel ők mentek tovább. A torna tanulsága, hogy senkit sem szabad lenézni, de senkitől sem szabad félni sem. A vb-n nem lesz a litvánokhoz vagy az észtekhez hasonló ellenfél, de fontos, hogy gyakran sokkal nehezebb olyan csapatok ellen játszani, amelyek gyengébbek. Ha győzünk, mindenki azt mondja, papírforma, ha kikapunk, áll a bál. Szeretnénk meglepetést okozni a vb-n, senkitől sem félünk. Rich Chernomaz mindenkit arra biztatott a lengyel vereség után, hogy ne keseredjünk el, levette rólunk a terhet. Menni kell tovább, a következő két hónap már az A csoportos vb-re való felkészülés jegyében zajlik.”
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben