


Negyedszer a Bardejov vagy először az Újvár?
Szerda este fél hatkor dobják be a korongot a szlovák másodosztály döntőjében. A bedobáshoz a szezon kétségkívül két legjobb csapata, a Bardejov és az Érsekújvár áll oda.
A bártfaiak az alapszakasz közepétől az élen álltak, és az akkor kisebb hullámvölgybe került Érsekújvár már nem is tudta befogni őket, csak megközelíteni. Mindketten mindvégig a liga élmezőnyében foglaltak helyet, döntős helyük jogosságához kétség sem férhet. A liga két legjobb támadósora és két legjobb védelme csap össze. A Bardejov csapata nem változott sokat a szezon elejéhez képest, nem így az Érsekújvár, amelyben nagyjából a szeptemberi keret fele kicserélődött menet közben, nem is beszélve a szakvezetésről. Mindkét klub olyan kerettel igyekezett zárni a szezont, amely lehetőséget ad arra, hogy sikerrel vívják meg az osztályozót az Extraliga utolsó két helyezettje ellen, azt lehet tehát mondani, hogy mostanra közel Extraliga szintű játékosállomány áll a két edző rendelkezésére. Pályára fog lépni majd a döntőben a liga harmadik és holtversenyben negyedik legjobb két góllövője, a harmadik legjobb gólpasszkirálya, a legjobb plusz-mínusz mutatóval rendelkező játékosai közül az első 13-ból 11, a legponterősebb védő, és a legjobb kapus is. Soha nem látott színvonalú döntőre számíthatnak tehát a szurkolók a szlovák másodosztályban.
A Bardejov az elmúlt 5 évben 3 alkalommal lett az 1. Liga bajnoka, de minden alkalommal elvérzett az osztályozón. A szlovák hoki második vonalának egyik legerősebb bástyája az egyesület, azokban az idényekben, amikor nem az élen végzett, szintén érmes helyen landolt. Sokkal nagyobb utat járt be az Érsekújvár, amelyet a magyar szurkolók egy kicsit a saját csapatuknak is érezhetnek, annál is inkább, mert a MOL Liga indulás óta folyamatosan frissített magyar nyelvű honlapja is van a csapatnak. Öt éve vállalt ismét szerepet az újvári jégkorongban Sucharda Ferenc, aki tetszhalott állapotából élesztette fel a hokit a városban. A harmadosztályban kezdték, majd egy huszáros vágással jelentkeztek a MOL Ligába. A szlovák hoki magyar szemmel nézve kimeríthetetlen hátországa garancia volt arra, hogy nem lesznek pofozógépek. Az első év az ismerkedéssel és egy negyedik hellyel telt, ezt követte a második szezon, amelyben sokáig emlékezetes módon végül a győzelmet is sikerült megszereznie a klubnak, a harmadik évben pedig az ezüstéremig jutottak. A MOL Ligában kiderült, Érsekújváron a közönség legalább annyira szereti a hokit, mint más szlovákiai városokban, a jó mérkőzésekre és a jó eredmények reményével igenis meg lehet tölteni az öreg érsekújvári csarnok lelátóit is. Mi több, most már idegenbe is sokan kísérik a játékosokat.
Fotó: Magdalena Nahalková (prvaliga.sk)
A klub közben mindvégig szerepelt a hazai ligában is, ami komoly konfliktusokat okozott a vezetők számára, később a MOL Ligában és a szlovák szövetséggel is. Az SZLH döntése végül feloldotta a dilemmát, 2015 nyarán a Zámky nem kapta meg az engedélyt a MOL Ligában való induláshoz, a zöld-fehérek teljes erejükkel az 1. Ligára koncentrálhattak. Minden valószínűség szerint a liga történetének legjobb újoncai lettek, hiszen egy pillanatig nem volt kétséges, hogy a rájátszásba jutnak, és az sem nagyon, hogy a dobogón fognak végezni.
A döntő “csak” arról szól, hogy ki lesz az aranyérmes és ki lesz az ezüstérmes a szlovák 1. Ligában 2016 tavaszán. A döntőbe jutással az Érsekújvár azt a jogot is megszerezte magának, hogy március közepétől osztályozón vívhassa ki magának a jogot az Extraliga-szereplésre. A két csapat egymás elleni mérleg eddig az Újvár javára kedvez, a 4 meccsből 3-szor a két évvel ezelőtti MOL Liga-győztes nyert, egyszer rendes játékidőben, kétszer túlórában, míg a bártfaiak egyszer nyertek rendes játékidőben. Az összesített gólkülönbség 11-10 az Újvár javára. Mindez azonban semmit nem jelent, minden hokiszurkoló tudja, a rájátszás egészen más műfaj, ahol cseréről cserére, harmadról harmadra, meccsről meccsre kell gondolkodni. Mindegy, hogy fölényesen vagy szoros csatában nyer valaki, az pontosan ugyanannyit ér a végelszámoláskor. A döntő fontos állomás lesz az igazi célra, a sikerrel megvívott osztályozóra való felkészüléshez mindkét klub számára. A szurkolók pedig azt remélik, a döntő beváltja az előzetes reményeket és valóban a valaha volt legjobb csatának bizonyul a másodosztály történetében.
Fotó: Magdalena Nahalková (prvaliga.sk)