


Megkezdődött a Rookie Cup
Az EBEL soknemzetes, 16 csapatos serdülőbajnokságában négy magyar csapat érdekelt. Kezdésként a MAC Budapest legyőzte a Red Bull Salzburgot.
Ezen a héten nem csak a magyar aranyérem sorsáról döntöttek a serdülők között, de útjára indul a European Rookie Cup 2016. évi sorozata is, mely éppen Budapesten, a második legjobb magyarországi csapat részvételével veszi kezdetét. A MAC ugyan hivatalosan még nem szerezte meg a hazai bajnokságon a bronzérmet, de a három győzelemig tartó bronzmeccs eddigi két mérkőzését rendkívül magabiztosan abszolválta az UTE ellen.
A European Rookie Cup programjáról már korábban írtunk. A négy helyszínen zajló kvalifikáció csütörtökön Budapesten és Szlovéniában, Kranjban kezdődött. A hét nemzet (Ausztria, Bosznia, Horvátország,
Érdekes hír a korosztállyal kapcsolatban, hogy a Linzben zajló kvalifikáló tornával egy időben Drezdában rangos nemzetközi serdülő tornát rendez a német szövetség, ahol a hazaiak mellett az osztrák és az olasz nemzeti csapat is részt vesz a küzdelmeken.
A magyar bajnok Volán este hétkor kezd Kranjban, bosnyák ellenféllel.
Forrás: Facebook
A magyar bajnok Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapata:
Kapusok: Horváth Dominik Csaba, Poltzer Renáta, Rubina Kevin. Hátvédek: Balajthy Dániel, Fekete Botond, Horváth Mátyás Előd, Illés Olivér, Kokas Balázs, Puska Kristóf, Rétfalvi Kristóf. Csatárok: Almási Márk, Dézsi Bence, Horváth Milán, Kovács Alex, Pinczés Olivér, Roczanov Zsolt, Sábián Balázs, Somogyi Nátán, Stadler Máté, Szűcs Ádám, Vértes Nátán. Vezetőedző: Faragó Gyula. Edző: Láday András.
A négy selejtezőtorna beosztása:
Budapest (2016. március 18?20.): MAC Budapest, Red Bull Salzburg, Slavia Ljubljana, Medvescak Zagreb
Kranj (2016. március 18?20.): Tiglav Kranj, Innsbruck, Stari Grad Vukovi Szarajevo, Fehérvár
Ritten (2016. március 21?24.): Ritten, Debrecen, HDD Jesenice, Villach
Linz (2016. április 1?4.): Linz, Alleghe, München, UTE
A budapesti torna menetrendje (Tüskecsarnok):
2016.03.18. péntek, 16:10: MAC?Salzburg 5-1
2016.03.18. péntek, 19:10: Slavija Ljubljana?Medvescak Zagreb
2016.03.19. szombat, 16:10: MAC?Slavija Ljubljana
2016.03.19. szombat, 19:10: Salzburg?Medvescak Zagreb
2016.03.20. vasárnap, 10:10: Slavija Ljubljana?Salzburg
2016.03.20. vasárnap, 13:10: MAC?Medvescak Zagreb
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben