


Kóger megsérült, Magosi már keményen dolgozik
Természetesen mindketten 100 százalékos állapotban szeretnének lenni a szentpétervári A csoportos világbajnokságra.
Kezdjük a rossz hírrel: Kóger Dániel, a Fehérvár AV19 és a magyar válogatott hokisa a DAB?Volán Magyar Kupa-selejtezőn egy ártalmatlan ütközésnél meghúzta a térdét, nem is tudta folytatni a játékot. “Beszakadt a belső szalagom, szerencsére csak részlegesen ? mondta blogunknak a csatár. Hozzátette: ? Néhány hétig biztos, hogy rögzítőben kell lennem, de próbáljuk gyorsítani a folyamatot, hogy minél hamarabb el tudjam kezdeni terhelni a térdemet.” A Volán honlapján négyhetes kihagyásról írtak, ami azt jelentheti, hogy Kógernek lesz módja bekapcsolódni a vb-felkészülésbe. Erről ezt gondolja: “Egyértelműen az a célom, hogy a világbajnokságra 100 százalékos legyek.”
Ebből a szempontból előbbre tart most Magosi Bálint, a Briancon játékosa. Emlékezetes: a nagy munkabírású támadó még január végén, közvetlenül a budapesti olimpiai selejtezők előtt szenvedett szárkapocscsonttörést. Akkor hat-nyolc hétnyi pihenőt valószínűsítettek az orvosok, és immár kijelenthető, hogy megfelelő a felépülés üteme.
“Egyre jobban vagyok én is és a lábam is” ? fogalmazott Magosi, megjegyezve, sokat köszönhet Horváth Hajnalkának, aki 1000 kilométer távolságból is nagy segítségére volt a rehabilitációban. A csatár most úgy érzi, nagyjából 85 százalékos a lába. “Ütközéseknél még belenyilall egy kis fájdalom, de fékezni és sprintelni már tudok, így együtt gyakorolhatok a többiekkel ? magyarázta. ? Még egy-másfél hét azért kell, hogy a kondim is visszajöjjön.”
Amint csak tud, Magosi azonnal hazatér, hogy a válogatott kerettel dolgozhasson. Pontosabban: “Április 3-án lejár a szerződésem, 4-én néhány dolgot még elintézek Brianconban, de amint végzek, kocsiba ülök és megyek. Mindent megteszek, hogy 100 százalékos állapotban érkezzek, és bár a meccskondi hiányozni fog, úgy gondolom, az is hamar visszajön, hiszen lesz egy csomó mérkőzése a válogatottnak. Addig is ott az edzőterem és a jég, ha lehet, naponta kétszer is.”
Magosi esetében nagy kérdés, mi lesz vele azután, hogy a Briancon kiesett a francia élvonalból. Ezt így látja a játékos: “Sajnos elég rosszul alakult a szezonunk. Szerencsére elképzeléseim is vannak, és segítségem is az ügynököm révén, de egyelőre a vb-felkészülés és a világbajnokság az első, minden más utána következik. Lesz majd idő gondolkodni, meglátjuk, merre megyek tovább.”
Fotó: Mudra László
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni