HSCGAL

Nem lesz könnyű a Galati ellen

 

Kedd este kezdődik a román bajnoki döntő, a Csíkszereda két év után szeretné visszaszerezni a bajnoki címet, a Galati pedig szeretné megvédeni azt. A kisdöntőben a csalódott Brassó Karcfalván kezd a Steaua ellen.

A szezonban eddig kilenc alkalommal találkozott egymással a Csíkszereda és a Galati, nyolc alkalommal a bajnokságban és egyszer a kupában. Az összesített mérleg erős csíki dominanciát mutat, 7 győzelem mellett 2 vereség áll, a győzelmek és a vereségek között is egy-egy van, amely túlórában született. Ebből messzemenő következtetéseket levonni a döntőre azonban balgaság lenne, a 4 mérkőzésig tartó párbaj más műfaj, mint az alapszakasz vagy a kupa.

“Egyáltalán nem lepett meg az, hogy a Galac jutott be a döntőbe ? mondta a csapathonlapnak Artur Oktyabrjov, a Szereda vezetőedzője ?, hiszen itt a rájátszásban minden megtörténhet. Erre figyelmeztettem a srácokat is, hiszen egyik sem lesz könnyű mérkőzés. Minden meccs döntő lesz és az első bedobástól oda kell figyeljünk, készen kell álljunk a csatákra. Fontos az, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani. Sok mozgást várok, illetve nagy sebességet, nem utolsó sorban a kapu előtt élnünk kell a lehetőségeinkkel és az emberelőnyeinkkel. Egyszóval támadójátékot várok a csapattól. Viszont abban szinte biztos vagyok abban, hogy a Galac biztonságos játékra fog törekedni és ebből kifolyólag figyelnünk kell az ellentámadásaikra.”

“A szezon eddigi mérkőzései már a történelemhez tartoznak ? nyilatkozta Marius Trandafir, a Galati másodedzője. ? Ők is és mi is a legjobb játékunkat akarjuk nyújtani, a végén pedig a jobb csapat nyer majd, én azt remélem, ezek mi leszünk. Nem érzem, hogy hátrány lenne az, hogy a Csíkszeredának van pályaelőnye. Mindkét csapatnak egyforma esélye van. A döntő egészen más műfaj, mint ami eddig volt.”

HSCGAL

Fotó: Pál Zoltán

A romániai bajnoki döntő menetrendje (az időpontok magyarországi idő szerint értendőek):

2016. március 22., kedd, 17:30: Csíkszereda?Galati
2016. március 23., szerda, 17:30: Csíkszereda?Galati
2016. március 25., péntek, 17:30: Galati?Csíkszereda
2016. március 26., szombat, 17:30: Galati?Csíkszereda
2016. március 29., kedd, 17:30: Csíkszereda?Galati (ha szükséges)
2016. április 1., péntek, 17:30: Galati?Csíkszereda (ha szükséges)
2016. április 4., hétfő, 17:30: Csíkszereda?Galati (ha szükséges)

A bronzmérkőzések menetrendje (az időpontok magyarországi idő szerint értendőek):

2016. március 22., kedd, 17:30: Steaua?Brassó
2016. március 23., szerda, 17:30: Steaua?Brassó
2016. március 25., péntek, 17:30: Brassó?Steaua
2016. március 26., szombat, 17:30: Brassó?Steaua (ha szükséges)
2016. március 29., kedd, 17:30: Steaua?Brassó (ha szükséges)

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN