Mousseaux

Meghalt a bemelegítés közben eleső játékvezető

 

Oliver Mousseaux 48 éves volt.

Az eset március 18-án történt a Western Collegiate Hockey Association (WCHA) nevű liga ötös döntőjének egyik mérkőzésén a Grand Rapids-i Van Andel Arenában, ahol a Michigan Tech játszott a Ferris State-tel. Mousseaux éppen a meccs előtti bemelegítést végezte, a hírek szerint éppen zsebre dugott kézzel hátrafelé korcsolyázott, amikor elesett. Olyan szerencsétlenül ért jeget, hogy kezével sem tudta tompítani az ütést, ráadásul nem volt rajta sisak sem, nagyon beütötte a fejét a jégbe.

Azonnal eszméletét vesztette, hordágyra tették és kórházba szállították. Az eséstől duzzanat keletkezett az agyában, így a kórházban az orvosok úgy döntöttek, mesterséges kómában tartják. Végül egy héttel a szerencsétlen baleset után a játékvezető elhunyt.

A szakember nagy megbecsülésnek örvendett a hokis közösségen belül, azonnal be is indult egy adománygyűjtő oldal, ahol adakozni lehet családjának. Felesége és három gyermeke gyászolja Mousseaux-t. Az eset rávilágít a védőfelszerelés fontosságára, a tragédia következményeként megváltoztatják a sisak viselésére vonatkozó szabályozást és már a bemelegítésnél is kötelezővé teszik azt.

Mousseaux a legmagasabb szintű amerikai egyetemi bajnokságban, az NCAA-ben bíráskodott a legtöbbet, de 2006-ban és 2007-ben ifjúsági világbajnokságon is közreműködött.

Mousseaux

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN