Osztályozóra kényszerül a cseh címvédő

 

A Verva Litvínov egy évvel a bajnoki címe után kénytelen a kiesés ellen küzdeni.

A napokban véget értek a cseh Extraliga negyeddöntői. A Liberec söpréséről már írtunk, míg a másik három párharc 3-1-re állt akkor. A Sparta Praha és a Skoda Plzen az ötödik mérkőzésen, hazai jégen lezárta a Zlín, illetve az Olomouc elleni párharcot. A Hradec Králové viszont szépített a Mladá Boleslav ellen, de hiába, a hatodik találkozón 4-0-ra nyertek a Skoda-gyáriak. Az elődöntő március 29-én kezdődik, ahol Liberec?Mladá Boleslav és Sparta Praha?Plzen csatát rendeznek.

Mindeközben pénteken véget ért a kiesés elkerüléséért zajló csoportkör. A címvédő Litvínov hiába nyert 4-2-re a Vítkovice Steel ellen, a Dynamo Pardubice szintén 4-2-re legyőzte az Energie Karlovy Varyt, így a 2015-ös bajnok előtt maradt a tabellán. A Verva Litvínov a Karlovy Vary, a Dukla Jihlava és a Slavia Praha hármas ellen küzd az osztályozón.

Extraliga, rájátszás, 2016

Első kör
Zlín (7.)?Trinec (10.) 3-2
2-1 3-4 B 3-2 H 3-4 3-2 H
Chomutov (8.)?Brno (9.) 3-1
2-1 H 2-0 2-3 4-3
Negyeddöntők
Liberec (1.)?Chomutov (8.) 4-0
4-1 4-1 3-1 7-2
Sparta (2.)?Zlín (7.) 4-1
4-3 0-4 3-2 4-1 5-2
Hradec Králové (3.)?Mladá Boleslav (6.) 2-4
5-2 3-4 H 2-3 B 4-5 B 4-2 0-4
Plzen (4.)?Olomouc (5.) 4-1
1-0 H 4-2 8-1 1-2 2-1
Elődöntők
Liberec (1.)?Mladá Boleslav 0-0
03.31 04.01 04.04 04.05 04.07 04.09 04.11
Sparta (2.)?Plzen (4.) 0-0
03.29 03.30 04.02 04.03 04.06 04.08 04.10
Döntő
???
04.14 04.15 04.18 04.19 04.22 04.24 04.26

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN