NHL-es evolúció: verőlegényből patkány?

A jégkorongban a játék és a szabályrendszer is folyamatosan változik, ettől pedig az egyes posztok feladatköre is látványosan átalakul. Ahogy a klasszikus stay-at-home hátvédek helyét korábban átvették a korongot jól kezelő, passzoló és góllövő játékosok, úgy a kemény fiúk szerepe is radikálisan megváltozhat.

Ahogy az NHL-ben egyre szigorúbban büntetik a verekedéseket, úgy a korábban kizárólag bunyóval foglalkozó játékosok szerepe is átalakul. Erről írt érdekes cikket Tommy Chalk a Washington Post hasábjain. A statisztikák szerint a 2015/16-os szezonban a legalacsonyabb az egy meccsre jutó verekedések száma az utóbbi 15 évben. Majdnem négy meccsenként van egy bunyó ebben a szezonban, ez fele annyi, mint 7-8 éve volt.

Ennek oka, sokat írtunk már erről, hogy a liga egyre keményebben lép fel a notórius verekedőkkel szemben. Másrészt a játék intenzitásának fokozódásával a csapatok egyre kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy egy embert csak arra használjanak, hogy meccsenként 3 percet játszva rendet tartson a jégen és megvédje csapatának legjobbjait. Négy folyamatosan bevethető sor kell ahhoz, hogy valaki versenyképes tudjon lenni a világ legerősebb bajnokságában.

Mindennek két következménye van. Egyrészt az igazán nehézsúlyú, a játék minden más elemében teljesen használhatatlan verőemberek szinte mind egy szálig eltűntek a ligából. Másrészt, akik meg tudtak felelni az alaposan megváltozott követelményeknek, azok sem verekszenek már. Erről Dale Weise, a Blackhawks csatára így nyilatkozott: “Öt évvel ezelőtt minden egyes open ice hitet bunyó követett. Ez magától értetődően törvényszerű volt. Manapság, ha van egy open ice hit, legtöbbször semmi sem történik.” Tegyük hozzá mindehhez a másik lényeges aspektust, miszerint már az NHL is nagyon keményen védi a játszó játékosokat az őket rendszeresen bontó nehézfiúktól, a fej- és nyaktámadást ma már a tengerentúlos is súlyosan büntetik, ezért az ilyen akciók száma is csökken.

Mindez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy a megmaradt enforcerek azóta jó útra tértek volna, talpig úriemberként hokitudományukkal igyekeznek túljárni az ellenfél legjobbjainak eszén. Ehelyett más módon igyekeznek csapatuk hasznára válni. Ha egy pillantást vetünk azon játékosok toplistájára, akik a legtöbb kiállítást harcolják ki, elsőre meglepő módon számos negyedik soros, korábban enforcer funkciót betöltő csatárt találunk. Ezek a játékosok ugyanis nem csak a bunyóhoz értenek, de ahhoz is, hogy hogyan menjenek az ellenfelek agyára, amit a játékvezetők nem büntetnek, viszont a hoki íratlan szabályai szerint nem maradhatnak megtorlatlanul. Eközben persze sokszor ők maguk is a kiállítás sorsára jutnak, de ez legrosszabb esetben 4-4 elleni játékot eredményez.

Vegyük például Bobby Farnhamet (képünkön), aki az elmúlt három évben 666 büntetéspercet szedett össze az AHL-ben, összesen 44 bunyója volt. Idén meg tudott ragadni a Devils csapatában, és ugyan 80 kiállításpercével messze van a fair play-díjtól, idei négy verekedése az önmegtartóztatás egyik szép példája. Ehelyett viszont 15 embert állítottak ki róla, ami tekintve, hogy mindössze 9 percet játszik átlagban meccsenként, nem is rossz teljesítmény. 60 percnyi játékra vetítve ez egészen pontosan 2,34 kiállítást jelent. Ezt mutatja a fentebbi táblázat.

De Tom Wilson is kiváló példa. A Capitals 193 centis, 98 kilós jobbszélsője idén már hétszer verekedett ugyan, hiszen a bunyó nem tűnt el, csak visszaszorult, viszont 72 meccsen nem kevesebb, mint 25 emberelőnyt harcolt ki csapatának. Márpedig a liga legfélelmetesebb speciális egysége a fővárosban állt össze idén, 23,2%-os előnykihasználási mutatójuk egészen kiemelkedő. Ha feltételezzük, hogy a Wilson által kiharcolt előnyökkel sem gazdálkodnak felelőtlenebbül, mint másokéval, akkor ez azt jelenti, hogy a korábbi goonnak 6-7 előnyös gólt is köszönhet csapata. Ez ugyan elsőre nem tűnik soknak, ám ha tekintetbe vesszük, hogy a Capitals mennyi egygólos győzelmet zsebelt be az idén, ez akár 6-7 győzelmet is jelenthetett.

A szabályok és a játék természetének átalakulása tehát a verőlegények szerepét is átformálja. Továbbra sem ők lesznek a játékospiac legkeresettebb portékai, de viszonylag szép hasznot tudnak hajtani, ha meg tudják találni az egyensúlyt a piszkálás és a hidegvér között. Minderről Farnham a következőket nyilatkozta a Washington Postnak: “Persze továbbra is vannak kivételesen kemény fickók, de azt gondolom, hogy a provokatőri szerep az új érában fokozatosan átveszi a bunyók helyét. Ilyen fickókra szükség lesz, akik tudnak korizni, emberelőnyöket tudnak kiharcolni, képesek menni a negyedik sorral és jók ebben a speciális műfajban. Szerintem most a patkányok kora jön. Nem szeretem ezt a szót, de az emberek igyekeznek valahogy megragadni ebben a ligában.”

“A nehézsúlyú harcosok ideje tehát lejárt ? zárja sorait Tommy Chalk, a FOX Sports korábbi NHL-es NFL-es szakírója. ?A patkányok érája jön.”