


Magyarország?Lettország 5-2
A magyar felnőtt női válogatott történetének legnagyobb sikere született meg a 2015-ben még divízió 1/A-ban játszó lettek ellen. Tétmérkőzésen ilyen erős riválist még sosem győztünk le. Németh Anikó 23 védéssel, Brgles Nóra 1+1 ponttal, Németh Bernadett 2 gólpasszal járult hozzá a diadalhoz, a meccs legjobbja Medgyes Dorottya lett.
A magyar válogatott eggyel kevesebb játékost nevezett a mérkőzésre, Kiss Andrea sérülés miatt kihagyta a lettek elleni meccset. A találkozó 2. percében emberelőnybe kerültünk, Apsite akasztott egy kapura törő magyar csatárt. Az emberelőnyt kihasználtunk, megszereztük a vezetést, nem is akárhogyan. Medgyes korongot szerzett a magyar harmadban, kicselezett néhány lett játékost, majd a támadó harmadba beérve megeresztett egy lövést, amit nem védett Tetina. A gól után is aktívan játszottak a magyar lányok, idő kérdése volt, mikor születik meg a második gól. Ez a 7. percben jött el, amikor Pintér Lili passzát Horváth lőtte be közelről. A harmad közepén kezdett magára találni Lettország, Németh Anikó remekül védett, de nekünk is adódtak lehetőségeink. A 16. percben Jókai Szilágyi Zsófia próbálkozása után Tetina a gólvonal környékén fogta meg a korongot. Magyarország első 20 percben mutatott fölényét jól jellemzi a 15:4-es kapura lövési mutató.
A második harmadot Lettország kezdte jobban, néhány perc után viszont lányaink is magukra találtak. A 26. percben eljött az első magyar kiállítás és emberhátrány, Németh Bernadett távozott durva játékért. A lettek éltek a lehetőséggel, 13 másodperc alatt kihasználták az emberelőnyt, a korongjáratás végén Bicevska szépített. Két perccel később újabb emberhátrány következett, Pintér Lilit látták szabálytalannak a játékvezetők. A második 4 az 5 elleni szituációt kibekkeltük. A kiegészülés után mindkét csapatnak voltak ziccerei, érződött, fontos, ki lövi a következő gólt. A rohanásból mi jöttük ki jobban, Németh Bernadett betört a lett harmadba, Tetina még védte a lövését, de a kipattanót Rónai értékesítette, így a mérkőzés felénél visszaállt a kétgólos különbség. A harmad végén eljött a harmadik emberhátrányunk, Mayer kapott kétperces büntetést. Németh Anikó vezetésével álltuk a rohamokat, sőt egyszer Pintér Lili megugorhatott a hátrány során.
A harmadik játékrész, akárcsak a második, lett rohamokkal indult. A 43. percben Mayer büntetésével emberhátrányba kerültünk, olyan jól védekeztek a lányok, hogy a korong alig tartózkodott a harmadunkban, valamint két tilos felszabadítást is ütött az ellenfél. A kiegészülés után nyomtunk, ez emberelőnnyé érett. A lehetőséggel éltünk, megint egy egyéni villanás révén. Trencsényi a kapu mögött átvette a szabadon maradt korongot, nagyon csúnyán megetette a lett kapust, csapatkapitányunk belőtte a negyedik magyar gólt. Az 51. percben szépített Lettország, Koka visszaállította a kétgólos differenciát. A mérkőzés hajrájában a lettek hajtottak az egyenlítésért, de csapatunknak is akadtak helyzetei. Az egyik magyar lehetőségből gól született, 5 perccel a vége előtt Brgles kotorta be a korongot Tetina kapujába. A meccs egy sajnálatos sérüléssel ért véget, az egyik lett játékos fájdalomtól sírva hagyta el a jeget.
Magyarország 5-2-re nyert, korábban sosem győzött le ilyen magasan jegyzett ellenfelet világbajnokságon, Lettország jelenleg a 15. a világranglistán. Szerdán pihennek lányaink, csütörtökön 17 órától Kazahsztán ellen lépnek jégre.
Marton Tibor (szövetségi kapitány, Magyarország): “Hétfőn jól játszottunk, de volt pár játékos, aki alulértékelte magát és feleslegesen pluszterhet rakott önmagára. Nos, most ők tökéletes valaszt adtak saját maguknak. Végig kézben tartottuk a mérkőzést, taktikusan, okosan játszottunk. Viszont a védekező harmadban többet kell dolgoznunk. Büszke vagyok a lányokra, hogy az egy divízióval feljebbről érkezett Lettországot egyértelműen felülmúltuk. A csapat egységes, van 4 homogén sorunk, más-más karakterrel és mindig van, aki előre lép. A pihenőnapon a pihenés mellett természetesen készülünk Kazahsztán ellen.”
Az asiagói női divízió 1/B-s világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:
2016. április 4., hétfő, 17:00: Magyarország?Hollandia 2-1
2016. április 5., kedd, 13:30: Magyarország?Lettország 5-2
2016. április 7., csütörtök, 17:00: Magyarország?Kazahsztán
2016. április 8., péntek, 20:30: Magyarország?Olaszország
2016. április 10., vasárnap, 13:30: Magyarország?Kína
A női felnőtt válogatott világbajnoki játékoskerete:
# | Név | Szül. év | Női csapat | Utánpótláscsapat |
Kapusok: | ||||
1 | Németh Anikó | 1996 | KMH | Pesterzsébet |
20 | Poltzer Renáta | 1997 | ? | Fehérvár |
Védők: | ||||
16 | Grkovic Jelena | 1997 | KMH | KMH |
22 | Holzer Bernadett | 1998 | KMH | KMH |
5 | Mayer Fruzsina | 2000 | KMH | Vasas |
9 | Medgyes Dorottya | 1996 | University of North Dakota (USA) | ? |
2 | Németh Bernadett | 1996 | KMH | Pesterzsébet |
14 | Odnoga Lotti | 1999 | Vermont Academy (USA) | ? |
3 | Tóth Enikő | 1996 | KMH | ? |
Támadók: | ||||
17 | Brgles Nóra | 1991 | SDE Stockholm (SWE) | ? |
15 | Dabasi Réka | 1996 | KMH | ? |
18 | Gottlibet Zóra | 1998 | KMH | Vasas |
10 | Horváth Tifani | 1996 | Weinfelden (SUI) | ? |
8 | Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | KMH | Vasas |
24 | Jókai Szilágyi Zsófia | 1992 | Lulea (SWE) | ? |
12 | Kiss Andrea | 1996 | Weinfelden (SUI) | ? |
11 | Pintér Hanna | 1998 | KMH | KMH |
21 | Pintér Lili | 1996 | SDE Stockholm (SWE) | ? |
6 | Rónai Alexandra | 1993 | KMH | ? |
4 | Somogyi Vivien | 1995 | KMH | ? |
23 | Trencsényi Kitti | 1992 | KMH | ? |
7 | Ungár Rebeka | 1997 | KMH | KMH |
A magyar női válogatott stáb, 2015/16:
Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Edző: Fodor Zoltán
Kapusedző: Zuzana Tomcíková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László
Videóedző: Bedő Botond
Fizioterapeuta: Gallyas Gabriella és Kozák Attila
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni