florida

Bejutott a rájátszásba a Panthers és a Rangers

 

A Florida ráadásul klubrekordokkal. A Blues befogta a Dallast.

A Panthers győzött a Toronto otthonában és ezzel 2012 után ismét ott lehet a rájátszásban. A Florida 45. győzelmét és 99. pontját könyvelhette el a szezonban, így mindkét kategóriában új franchise-csúcsot ért el a csapat. A délkeletiek a második játékrészben döntötték el a meccset, amikor háromszor vették be vendéglátójuk kapuját, amiből Rocco Grimaldi kettőt vállalt magára szűk három perc alatt. A Floridának a fennmaradó három találkozón két pontot kell gyűjtenie, hogy története során másodszor is megnyerje a csoportját.

florida

Két rájátszásra hajtó csapat találkozott Brooklynban, ahol az Islanders és Bolts csapott össze. A csatából a hazaiak jöttek ki győztesen, nagyon fontos két pontot szerezve. Az Isles a második harmadban döntötte el a meccset, amikor öt perc alatt háromszor vette be a Tampa kapuját, ebből kétszer 52 másodperc alatt. A mérkőzés legjobbja az emberhátrányban győztes gólt szerző és összesen három pontot gyűjtő John Tavares volt.

New York másik felén is volt ok az örömre, a Rangers nyert Columbusban és ezzel zsinórban hatodik alkalommal kvalifikálta magát a rájátszásra. A Rangers az első és a második harmad elején is betalált, innentől kezdve pedig végig őrizve előnyét behúzta a győzelmet. A sikert és a rájátszást Derek Stepan biztosította be, aki az utolsó percben emberhátrányból talált az árván maradt hazai kapuba.

40 percig aludt, majd hengerelt a St. Louis hazai pályán az Arizona ellen. A Coyotes ugyanis hiába vezetett kettővel az első játékrész után, a Blues a másodikban szépített, majd a harmadikban négy gólt ütve sima győzelmet aratott a Kyle Brodziak, Vlagyimir Taraszenko kettős vezetésével. A Blues a győzelemmel befogta a nyugati első Dallast, így a két csapat teljesen egyforma mutatóval áll (48 győzelem, 23 vereség és 9 döntetlen) két fordulóval a zárás előtt.

A Vancouver hazai pályán győzte le a Los Angelest és ezzel először tudott három meccset nyerni egymás után a szezonban. A Kings kétszer is vezetést szerzett, de a Canucks a második harmad hajrájában két gyors góllal fordított. A kanadai gárda a lefújásig megőrizte minimális előnyét, köszönhetően Ryan Millernek, aki összesen 40 lövést fogott, ebből húszat a záró játékrészben.

NHL, 2016. április 4.

NY Islanders?Tampa Bay 5-2
G.: Pulock, Martin, Nelson, Tavares, Boychuk ill. Killorn, Hedman

Columbus?NY Rangers 2-4
G.: Foligno (2) ill. Kreider, Boyle, Zuccarello, Stepan

Toronto?Florida 3-4
G.: Greening (2), Brennan ill. Grimaldi (2), Bjugstad, Barkov

St. Louis?Arizona 5-2
G.: Brodziak (2), Brouwer, Taraszenko, Berglund ill. Vermette, Duclair

Vancouver?Los Angeles 3-2
G.: Etem, Hansen, McCann ill. Toffoli, Clifford

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN