chernomaz

Amire készülünk, az is nagy kihívás

 

Szakvezetői nyilatkozatok az osztrákok elleni győzelem után.

Rich Chernomaz, szövetségi kapitány, Magyarország: “Nagyon jól kezdtünk, jól pörögtünk, hamar vezetést szereztünk, az első harmad tempójával negyed óráig elégedett lehettem. Aztán elkezdett lassulni a játék, és ez tartott a meccs végéig, amin viszont javítani kell majd. Lehet, hogy ebben közrejátszott a jég minősége is, hogy nem volt elég gyors a pálya, de a tempót mindenképpen magasan kell tartanunk 60 percen át. Jól védekeztünk, nem kaptunk gólt, amivel megteremtettük magunknak a győzelem esélyét, és ezt most a februári mérkőzéssel ellentétben valóra is váltottuk. Követtünk el hibákat, ezek jellemzően korongkezelési problémákból adódtak, erre mindenképpen oda kell figyelnünk.

Az újoncok teljesítményével elégedett voltam, Vay Ádám a meccs második felére állt be, ami nem könnyű feladat, ám hamar bemelegedett, és többször is szépen védett. Garát Zsombor megtette, amit kértünk tőle, egyszerűen, fegyelmezetten játszott, egyszer nagyon kiélezett helyzetben nagyon higgadtan mentett. Terbócs István pedig gólt szerzett, ilyen bemutatkozásról szokott álmodni mindenki. Könczei is sokat fejlődött, megmutatta, hogy képes lehet a válogatottban játszani.

Szombaton Bécsben legalább a csapat fele kicserélődik, minél több játékosnak szeretnénk megadni a lehetőséget, és valószínűleg Ausztria is újabb játékosokat fog bevetni. Így más meccsre számítok. Azt várom, hogy a szombati csapat is legalább olyan éhes legyen a sikerre, mint a pénteki. Kemény két hét van mögöttünk, de amire készülünk, az is nagy kihívás lesz, 10 nap alatt 7 meccset kell játszanunk a világ legjobb válogatottjai és játékosai ellen.”

chernomaz

Dieter Kalt, másodedző, Ausztria: “Borzasztó rosszul kezdtünk, egész egyszerűen nem álltunk készen a mérkőzésre. Ahogy az első 10-15 percben a meccs kinézett, benne volt a pakliban, hogy nagyon rossz esténk lesz. Nem tudtunk kijönni a harmadunkból, a magyarok letámadtak bennünket, sokkal gyorsabban korcsolyáztak, nem engedték, hogy építkezzünk. Nem vagyunk boldogok attól, amit láttunk, de a csapat javára el kell mondanom, hogy fokozatosan javult a teljesítményünk. A rettenetes kezdést követően összeszedték magukat a játékosok, felvették az ellenfél tempóját, egyre inkább kiegyenlítődött a meccs, helyzeteink is akadtak. Közeleg a katowicei világbajnokság, addig még megnézünk más játékosokat is. Nem az fog számítani, hogy ki milyen neves játékos, ki milyen színvonalas bajnokságból, csapatból érkezett, csakis a jégen mutatott teljesítmény dönt a válogatásnál. Sokkal élesebb csapatot szeretnénk látni szombaton, nem engedhetjük meg magunknak, hogy negyedóra előnyt adjunk az ellenfélnek. A magyar válogatott győzelme teljesen megérdemelt volt.”

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN