FRADEN

A franciák vasárnap is kikaptak, de nem aggódnak

   

Két Fehéroroszország elleni vereség után a dánok is oda-vissza verték vb-ellenfelünket, így még nyeretlenek a felkészülés során. A szakvezetés nem aggódik, a játékosok szerint a védettség nem lesz negatív hatással a teljesítményükre Szentpéterváron.

Az eddigi eredmények ne tévesszenek meg senkit, a csapat még közel sem kész, ráadásul komolyabb ellenfelekkel kezdték a felkészülést, mint például a magyar válogatott. Dánia vasárnap 2-1-re győzött a felújított és AccorHotels Arenára átkeresztelt Bercyben. Rosszul kezdett a hazai csapat, amely az első harmad legelején és legvégén is gólt kapott, ám ezt követően stabilizálni tudta a játékát, bár az egyenlítés nem sikerült.

A meccs utáni interjúkból kiderült, hogy sem a stáb, sem a játékosok nem elégedettek a négyből négy vereséggel, de Dave Henderson szövetségi kapitány szerint túl nagy jelentőséget sem szabad neki tulajdonítani: “Kicsit valóban nyugtalanító a dolog. De az elmúlt években ugyanez volt a helyzet, egyedül a tavalyi év volt a kivétel. Korábban is előfordult, hogy négy meccs után négy vereséggel álltunk a felkészülés során. Természetesen nem ez a célunk, hiszen az mindig nyugtalanító, ha a csapat valamiért nem tud nyerni. De ha szélesebb perspektívából tekintünk a történtekre, akkor azt látjuk, hogy tavaly nyolc meccsből hatot megnyertünk, a világbajnokság utolsó napján mégis a kiesés elkerüléséért harcoltunk. Számunka a felkészülés ezen szakasza a fiatalok teszteléséről, a játékoskapcsolatok és bizonyos automatizmusok begyakorlásáról szól. A győzelem megszerzésének problémájával majd a következő két hétben kell kezdenünk valamit. Különösen Norvégia ellen (április 29. és 30.), amikor már a végleges kerettel állunk majd fel. Nem vagyunk tehát elégedettek azzal, ahogyan a dolgok jelenleg állnak, de látni kell, hogy nagyon hosszú folyamat vége lesz az, amit a világbajnokság első napján látunk a csapattól.” Ehhez Charles Bertrand, a finn első osztályú Sport csatára annyit tett hozzá, hogy szerinte sem kell túldramatizálni a vereségeket, még akkor sem, ha a győzelmek minden csapatnak nagyon jót tesznek és ha a legjobb világbajnoki felkészülés minél több győzelem begyűjtése.

AccorHotels Arena exBercy

A csapat elöl és hátul is foghíjas. A Hardy, Huet kapustandemmel felálló franciák utóbbi sztárjukat kisebb sérülés miatt nélkülözték, a hátvédek közül Auvitu a finn bajnokság döntőjében erősíti a HIFK csapatát, Chakiachvilinek térdproblémái vannak, Beschnek kisebb agyrázkódása volt a dánok elleni első összecsapáson. A két sérült felépülése előreláthatóan 10 napot vesz még igénybe. A csatárokhoz még érkezni fog a Mestisből Valentin Claireaux, az AHL-ben és az ECHL-ben szereplő Tim Bozon, a Gagarin-kupa döntőjéből csúcsformában érkező Stéphane Da Costa. Az NHL rájátszásában két játékosuk érdekelt, az első soros Bellemare a Philadelphiában, Roussel pedig a Dallasban játszik. Előbbi érkezésére van reális esély, hiszen jelenleg 2-0-ra fáznak Ovecskinékkel szemben, míg a Stars 2-0-ra vezet a Minnesota ellen.

A hétvégi két vereség ellenére Henderson két dologgal is elégedett volt. Mint említette vasárnap helyenként már jól működött az 5-5 elleni játék, gyakran sikerült becsapdázni a dánokat. Az emberhátrányos egységekkel még ennél is elégedettebb volt, ami nem csoda, hiszen öt hátrányt is kivédekeztek: “Idén új szisztémát próbálunk ki hátrányban, meglátjuk, működik-e. Az eddigi tapasztalatok jók, ez egy erős pozitívum a csapat játékában.” Persze a fegyelmezetlenséggel nem lehetett elégedett, az öt hátrányból három a támadóharmadban elkövetett szabálytalanságból született. A francia riporterek a játékosokat is megkérdezték, az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy bent maradás biztossá válásával, mi lesz a csapat célja Szentpéterváron. A már említett Charles Bertrand szerint a védettség nem lesz negatív hatással a játékukra, minden meccsen megpróbálnak majd pontot szerezni. A svájci élvonalban játszó Eliot Berthon hasonlóképpen vélekedett: “Nagyszerű lenne, ha továbbjutnánk a legjobb nyolc közé. A mi célunk a bent maradás, ilyen szellemben kell pályára lépnünk, nem szabad kiengednünk és jó eredményeket kell elérnünk, még akkor is, ha ez az év speciális ebből a szempontból. Azzal az intenzitással kell játszanunk, mintha a bent maradás lenne a tét.”

A franciák hétfőn Párizsból Grenoble-ba teszik át székhelyüket, a hétvégén két meccset játszanak Szlovákiával, ahol a cél egyértelműen az első győzelem megszerzése lesz.

FRADEN

Franciaország világbajnoki felkészülése:

2016. április 8.: Fehéroroszország?Franciaország 2-1 b.
2016. április 9.: Fehéroroszország?Franciaország 8-1
2016. április 15.: Franciaország?Dánia 2-5
2016. április 17.: Franciaország?Dánia 1-2
2016. április 22.: Franciaország?Szlovákia
2016. április 24.: Franciaország?Szlovákia
2016. április 29.: Norvégia?Franciaország
2016. április 30.: Norvégia?Franciaország

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN