Rinne mindenhova odaér

   

Azt (is) szeretem a finn óriásban, hogy mindenhova odaér, olyan akrobatikus. Itt most Kesler közelijét hatástalanítja. És még négy bravúr.

És a Predators 2-0-ra vezet az előkelőbb helyen kiemelt Ducks ellen, két idegenbeli sikerrel. (Ebben az egy párharcban egy meccsel le vannak maradva a másik hét csatához képest.)

Mrazek 0-2-es összesített állásnál állt be a Tampa elleni párharcba, és most 2-0 lett a vége. Azaz shutout neki. Ehhez csupán 16 védés kellett. Azonban sokszor nehezebb védeni 16-ot, mint mondjuk 30-at, mert kapuszempontból nincs ritmusa a meccsnek kevés lövés esetén.

Elliott 44 védése volt elegendő, hogy a St. Louis visszavegye a pályaelőnyt a címvédővel szemben. Itt három védés gyors egymásutánban.

A nap legszebb védése a vesztes Chicagót erősítő Crawfordhoz fűződik. Tévéből ugye milyen egyszerű?

Greissről már írtam, hogy nem akarom (nem szeretném), hogy ellenünk védjen Szentpéterváron, és tartom magam ehhez. Nem szeretnék ilyen német kapusmosolyt látni a vb-n. Az Islanders OT-ban verte a Floridát, és összesítésben 2-1-re vezet.

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN